Index Vakbarát Hírportál

Csúszhat a megismételt osztrák elnökválasztás

2016. szeptember 9., péntek 13:22

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter pénteken közölte, hogy elrendeli az október 2-ára kiírt államfőválasztás időpontjának felülvizsgálatát, ha a levélben szavazáshoz használt szavazólapok borítékjának egyértelmű gyártási hibája miatt nem lehetséges a választás szabályos lebonyolítása. Sobotka egyúttal bocsánatot kért az osztrák szavazóktól a technikai hiba miatt, az ügyben a jövő héten várható döntés.

A belügyminisztérium csütörtökön még úgy foglalt állást, hogy nem lehetséges a voksolás elhalasztása. A választás lebonyolításért felelős minisztériumi illetékes, Robert Stein úgy vélekedett, hogy ez csak akkor történhet meg, ha az egyik jelölt esetleg meghalna.

Az Ö1 osztrák közszolgálati rádió pénteki műsorában szakértők a választás elhalasztását javasolták a hibásan legyártott borítékok miatt. Abszurd lenne ugyanis azt annak tudatában megtartani, hogy a ragasztás a voks leadása után szétválhat: ha nem zárt borítékban érkezik be a szavazólap a választási szervekhez, azt megmásíthatták, tehát érvénytelenné kell nyilvánítani. Eddig mintegy 500 hibás ötszáz hibás borítékot találtak a kipostázott sok százezerből.

Az államfőválasztás májusi, rendkívül szoros  második fordulójában 31 ezer szavazat döntött a zöldek által támogatott független jelölt, Alexander Van der Bellen javára a szabadságpárti Norbert Hoferrel szemben. A választást a szavazatszámlálás szabálytalanságai miatt kell megismételni. (MTI, Kurier)

Rovatok