Index Vakbarát Hírportál

Német belügyminiszter: 520 terrorista-gyanús menekült él az országban

2016. szeptember 10., szombat 18:17

Németország belügyminisztere szerint az országban 520 olyan iszlám fegyveres él, aki képes lehet terrorakciót végrehajtani akár egymagában, akár kisebb csapatokba tömörülve.

Thomas de Maizière a Bild című lapnak nyilatkozott, és elmondta, hogy további 360 embert azért tart nyilván a rendőrség, mert közeli kapcsolatban állnak a támadóként nyilvántartottakkal.

A Reuters jelentése szerint sok német attól fél, hogy ezek a harcosok is az Iszlám Állam terrorszervezett olyan tagjai, akik a menekültek közé vegyülve jutottak el Szíriából, Észak-Afrikából és Ázsiából Németországba tavaly.

A belügyminiszter szerint mindent megtesznek azért, hogy a lehetséges terroristákat folyamatosan szem előtt tartsák, és minden korábbinál több ilyen vizsgálatot indítottak az elmúlt időszakban. Maizière ugyanakkor nem tagadta, hogy elképzelhető, hogy mindennek ellenére élnek olyan magányos farkasok az országban, akiket a rendőrség és a terrorelhárítás nem vett még észre.

Németországot eddig nem érte olyan jellegű terrortámadás, mint a szomszédos Franciaországot vagy Belgiumot, de két, sok sérülttel járó esetet már magára vállalt az ISIS: a wuerzburgi vonatos incidenst és az ansbachi zenei fesztiválon történteket. Ebben a két esetben az országban élő menedékkérők sebesítettek meg 20 embert összesen.

Rovatok