Index Vakbarát Hírportál

Magyar színekben fotózkodik a Dél-Szudánban zsoldoskodó vadászpilóta

2016. szeptember 13., kedd 13:21

Fegyvertelen géppel repült harci bevetést az a dél-szudáni kormányerők légi-erejében szolgáló magyar zsoldos, akinek eltalálták a gépét. Az eseményről a Blikk hozott le cikket, melyből kiderül, hogy Czingáli Tibor feladata az volt, hogy a frászt hozza a sugárhajtású L–39 Albatros típusú gépével az ellenségre, illetve füstcsíkkal jelölje meg a felfedezett állásokat, hogy a második hullámban érkező, már fegyverrel is felszerelt helikopterek csapást tudjanak mérni a lent rejtőző lázadókra.

Hogy egy közpénzen kiképzett magyar katonának mennyi erkölcsi alapja van zsoldosnak állni az Afrikai Unió által súlyosságában a ruandai vérengzéshez hasonlított dél-szudáni konfliktusban, azt döntse el mindenki maga. Az viszont már objektívebben megítélhető kérdés, hogy mennyire jó ötlet egy (valószínűleg) nyugalmazott magyar pilótától az, hogy egy harci bevetés után úgy pózoljon a fotókon, hogy a vállán ott virít a nemzeti hovatartozását egyértelműen jelző felvarró, a piros-fehér-zöld pajzs. A képet ide kattintva nézheti meg.

Illetve az is furcsa, hogy a másodpilótája egy nyilvános facebookos fotón is ugyanilyen felvarrót visel. Az Indexnek nyilatkozó források szerint a nemzeti színű pajzsot hazánkban is csak szigorú szabályok szerint viselhetik az aktív katonák, ráadásul a szabás alapján egyértelműnek tűnik, hogy a két pilóta által viselt hajózó ruha és a dél-szudáni másodpilóta által viselt ködvágó sapka is egyértelműen magyar.

Az aggályos fotókkal kapcsolatos kérdéseinket a Honvédelmi Minisztériumnak és a pilótának is elküldtük, amint válaszolnak, természetesen bővítjük a cikket.

Az L–39 Albatros amúgy tökéletes gép egy nyugalmazott magyar vadászpilótának, hosszú időn keresztül ugyanis ilyennel képezték ki őket itthon. A típust 2010 júniusában vonták ki végleg, de azt megelőzően az alap pilótaképzésen túl éles fegyverekkel is tartottak vele lőgyakorlatot, így egy tapasztalt magyar pilótának nem okozhat gondot a fent leírt misszió megrepülése. Czingáli maga is elismeri a Blikk cikkében, hogy komoly hibát követett el akkor, mikor az amúgy meglehetősen gyors géppel másodszorra is elrepült ott, ahol korábban már járt, ekkor érte a gépet a szerencsés találat. A lövedék az egyik üzemanyag-póttartályt ütötte át, azonban a küldetés vége felé abban már nem volt annyi üzemanyag, hogy robbanás történjen.

Rovatok