Index Vakbarát Hírportál

Aszad kész amnesztiát adni a lázadóknak

2016. október 7., péntek 00:44

Bassár el-Aszad szíriai elnök megfogadta Aleppó, illetve az ország egész területének visszafoglalását a TV 2 dán televíziónak adott csütörtöki interjújában, írja az MTI.

Hozzátette, az ország erővel való visszafoglalásával szemben inkább helyi tűzszüneti megállapodásokat és amnesztiákat részesítene előnyben, amelyek lehetővé tennék a felkelőknek, hogy más területekre távozzanak.

Aszad szerint nincsenek mérsékelt ellenzéki fegyveresek és az Egyesült Államok "ütőkártyaként" használja a szíriai háborúban a Dzsabhat Fatah as-Sám (korábbi nevén: an-Núszra Front) dzsihadista szervezetet.

A szíriai hadsereg szerdán jelentette be, hogy humanitárius okokból csökkentik Aleppóban a légicsapások számát és a tüzérségi tüzet. Egyben felszólították az észak-szíriai nagyváros keleti felét ellenőrző lázadókat és családjaikat, hogy hagyják el Aleppót vagy "szembesülnek elkerülhetetlen végzetükkel". A két hete indult nagyszabású offenzíva alatt súlyos bombázások és ágyúzások érték Aleppót, így a város több kórházát, az ott rekedt civileket és egészségügyi dolgozókat is.

Eközben Mihail Bogdanov, az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottja csütörtökön Moszkvában arról beszélt, hogy állandó a kapcsolattartás Szíria ügyében az Egyesült Államok és Oroszország között, a szeptember 9-i orosz-amerikai megállapodást senki nem mondta fel, attól senki sem lépett vissza.

A megállapodásban az Egyesült Államok és Oroszország minden Szíriában harcoló felet általános fegyvernyugvásra szólított fel szeptember 12-én naplementétől, és olyan tervben állapodtak meg, melynek célja az erőszak csökkentése és a politikai átmenet elősegítése Szíriában. Az Egyesült Államok hétfőn viszont felfüggesztette a fegyverszüneti tárgyalásokat Oroszországgal, mondván, hogy Moszkva nem tartja be a tűzszüneti feltételeket, főként, ami a humanitárius vonatkozású kötelezettségeket illeti.

Bogdanov elmondta, hogy Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter gyakorlatilag napi szinten konzultál a szíriai helyzetről.

"Ami a katonai kapcsolatokat illeti, azokról a katonákat kell megkérdezni. Nincs alternatívája az együttműködésnek, az információcserének a szélsőségesek elleni hatékony harc terén tett lépéseink egyeztetésének" - hangoztatta.

Rovatok