Index Vakbarát Hírportál

Lengyel hadügy: franciáknak ácsi, tőlünk tanultatok villával enni

2016. október 13., csütörtök 19:45

Nem csak magyar miniszter tudja kellemetlen helyzetbe helikopterezni magát, ha egy kicsit odafigyelnek, a lengyel kollégák is önként ülnek be a katapultba. Ott kicsit nagyobb tétről van szó, mint hogy komolyan vehető bulibáróként érkezik-e az egyszeri vendég Kis grófóra; a sztori háttere, hogy a PiS vezette Lengyelország az elmúlt hetekben keményen összekülönbözött Franciaországgal egy meghiúsult katonai beszerzés miatt.

A még a Polgári Platform vezette előző kormány által kötött megállapodást visszamondva mégsem vesznek 50 Airbus Caracalt a francia gyártótól, inkább amerikai Black Hawks helikoptereket választottak. Miután a sokmilliárdos üzlet meghiúsult, a franciák állítólag pitiáner módon reagáltak, amire most aztán Bartosz Kownacki lengyel hadügyminiszter-helyettes ment neki fejjel a rotorlapátnak.

Ez a nép tőlünk tanult meg villával enni pár száz évvel ezelőtt. Talán ezért viselkednek most így

– mondta a hálátlan franciákról, akikben szerinte nincs egy cseppnyi tartás sem. A miniszterhelyettes azon rágott be, hogy múlt héten egy Párizsban járó lengyel delegációnak mégsem adtak ingyen szállást, és a korábban felajánlott kocsiból sem lett semmi.

A kormányzó Jog és Igazságosság Párt szóvivője szerencsétlennek nevezte Kowalski franciagyalázó megjegyzéseit. Az ellenzéki Polgári Platform lemondásra szólította fel a miniszterhelyettest – írja a BBC.

A villa egyébként Bizáncból terjedt el a második évezred elején Dél-Európában, és 1800 körül lett általános a használata Európában.

Rovatok