Index Vakbarát Hírportál

Nemet mondott Ausztria a V4-ekre, hiába akart az osztrák szélsőjobb csatlakozni

2016. október 13., csütörtök 19:43

Az osztrák parlament csütörtöki ülésén elutasította Ausztria esetleges csatlakozását a visegrádi négyek csoportjához. Az erre vonatkozó indítványt az ellenzéki, szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyújtotta be, írja az MTI.

Sebastian Kurz néppárti osztrák külügyminiszter kiállt ugyanakkor a visegrádi államokkal, Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovákiával és Magyarországgal való jó viszony, illetve együttműködés  mellett. De szerinte a csatlakozás többek között azért sem lehetséges, mert a visegrádi államok egy olyan  "zárt klubot alkotnak, ahova nem vesznek fel új országokat". 

Az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache szerint a visegrádi államok "örömmel vennék", ha Ausztria tenne egy lépést ebbe az irányba.  A párt külpolitikai szóvivője Johannes Hübner szerint Ausztria esetleges tagsága erősítené  az ország  uniós szerepét is, hiszen a visegrádi államoknak szavai szerint "de facto vétójoguk" van az unióban. 

Strache szeptember közepén a Tiroler Tageszeitung című osztrák lapnak úgy nyilatkozott, hogy "már csak a történelmi okok miatt is ésszerű lenne, ha Ausztria csatlakozna a visegrádi csoporthoz", amelynek megerősödésével  szerinte van esély az uniós reformokra. Indoklása szerint a visegrádi államok között formálódik a német kancellár ellenpólusa. "Eddig az unióban Németország és Franciaország hozott döntéseket, a többieknek nyelniük kellett" - mondta. 

Milos Zeman cseh államfő szeptember közepén találkozott Norbert Hoferrel, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltjével. Zeman akkor felvetette, hogy Ausztria tagja lehetne a visegrádi államoknak.

Rovatok