Index Vakbarát Hírportál

Nagyot nőtt a Kalózpárt, de nem nyerték meg az izlandi választást

2016. október 30., vasárnap 13:13

Az eddig a kormánykoalíció kisebbik pártjának számító Függetlenségi Párt kapta a legtöbb szavazatot a szombati izlandi választáson. A sokak által befutónak tartott Kalózpárt végül csak a harmadik helyre ért be, de így is bőven megháromszorozták az eddigi három parlamenti helyüket, és a szövetségeseikkel együtt megkerülhetetlen erővé léptek elő.

A választást nagy várakozás előzte meg, mert komoly esély volt arra, hogy a mindössze négy éve alapított Kalózpárt meglepetést okozzon, és felrázza az országot , amely egyrészt még ma is a 2008-as gazdasági válságot nyögi, másrészt komoly bizalmi válság is kialakult az elittel szemben, miután a miniszterelnök belebukott a  Panama-iratok utáni botrányba .

A még áprilisban lemondásra kényszerült Sigmundur David Gunnlaugsson pártja, az eddigi legnagyobb Haladó Párt a várakozásoknak megfelelően le is szerepelt szombaton, a szavazatok 11,5 százalékának megszerzésével csak a negyedik helyre futottak be. Az eddigi koalíciós partnerük, a Függetlenségi Párt viszont 29 százalékot ért el. Második helyre a Baloldali-Zöld Mozgalom ért oda 15,9 százalékkal, de rögtön utánuk ott a dobogón a Kalózpárt 14,5 százalékkal.

 

A fenti grafikonon a Kalózpártot és szövetségeseit – a Baloldali-Zöld Mozgalmat, a Szociáldemokrata Szövetséget és a Fényes Jövőt – emeltük ki, nekik együtt a 63 parlamenti helyből 27-et sikerült megszerezniük. Az eddigi kormánykoalíció két pártja együtt 29 helyet szerzett, vagyis szorosan, de ők állnak jobban, viszont többséget ők se tudtak szerezni. Így a kormányalakításban fontos szerepet kaphat majd a Regeneráció nevű párt a maga 7 parlamenti helyével. Ők a lemondott miniszterelnök pártjából, a Haladó Pártból váltak ki.

Sokan csalódtak, hogy a Kalózpárt nem végzett az élen, de a párt vezéregyéniségének számító Birgitta Jónsdóttir költő-aktivista szerint elégedettek lehetnek az eredménnyel, mert így is a belső felméréseik szerinti legoptimistább forgatókönyvet sikerült megvalósítaniuk.

A Kalózpárt fő kampánytémái a nagyobb átláthatóság, a korrupció elleni harc és a közvetlenebb demokrácia voltak, de olyan ügyek mellett is kiálltak, mint a könnyűdrogok dekriminalizációja, a Bitcoin digitális valuta megengedőbb szabályozása, illetve az Edward Snowdenhez hasonló politikai szivárogtatóknak is menedékjogot adnának.

A választáson a jogosultak 79,2 százaléka (195 204 ember) jelent meg. 

Rovatok