Index Vakbarát Hírportál

Ez nem ostrom, ez mészárlás

2016. november 6., vasárnap 18:43

Középkori mészárlássá változott a XXI. század vezető hatalmai által Moszul felszabadítására indított terrorelhárító művelet, amelyet elsősorban a polgári lakosság szenved meg – írta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője vasárnapi Facebook-bejegyzésében.

Az MTI szerint Zaharova úgy látja, hogy Moszul lakossága tömegesen pusztul mind az Iszlám Állam terroristái, mind az ellenük harcoló, az Egyesült Államok vezette koalíció miatt. A helyzetet tovább súlyosbítja a civilek módszeres evakuálásának a hiánya. Zaharova egyik kifogása az volt a hadművelet ellen, hogy Moszul környékén nem alakítottak ki humanitárius folyosókat.

Az orosz szóvivő azzal sem értett egyet, hogy a hadműveleteket a koalíció teljes tájékoztatási blokád mellett folytatja, és nem szolgáltat hiteles információt a történtekről. Szerinte nem világos, hogy a koalíciós erők előrenyomulnak vagy visszavonulnak-e; hogy hatékony-e az alkalmazott taktika; hogy mekkorák a veszteségek; és hogy hány bevetésen vettek részt a harci repülőgépek.

A második legjelentősebb iraki város, Moszul felszabadítását célzó hadművelet október 17-én kezdődött. Az iraki csapatok október 31-én kezdték meg a város keleti negyedeinek ostromát.

Rovatok