Index Vakbarát Hírportál

Litvánia három hónapra betilt egy orosz tévécsatornát

2016. november 16., szerda 18:43

Az MTI értesülése szerint Litvánia felfüggesztette az uszítással vádolt RTR Planyeta orosz nyelvű televíziós csatorna sugárzását. A litván rádió és televízió hatóság szerdán közölte, hogy november 21-től három hónapon keresztül nem közvetítik majd a csatornát. A hatóságok azzal indokolták a döntést, hogy az orosz tévé

októberi műsorával az idén már harmadszor uszított háborúra, zavargásokra és gyűlöletre.

Az országban már korábban is függesztettek fel orosz televíziós csatornákat az egyoldalú híradások miatt. Egyesek szerint ez a szólásszabadság csorbulása, míg a döntést támogatók azt mondják, valamilyen formában választ kell adni az orosz állami tévé propagandájára.

Azt is szerda délután jelentették be, hogy Litvániában november 20. és december 2. között nagyszabású NATO-hadgyakorlatot tartanak majd, a Vaskard (Iron Sword) manőveren 11 ország 4000 katonája vesz részt, írta szerdán az MTI.

"Az új idők eddig nem látott kihívások elé állítják a csapatokat. A hatékony válaszhoz szükség van az alakulatok és a vezérkar felkészítésére" - mondta Valdemaras Rupsys dandártábornok, a litván szárazföldi erők parancsnoka.

A NATO-szövetségesek a támadás és védekezés közbeni együttműködést, a csapatok összevonását és a városi harcot gyakorolják majd. Az Iron Sword hadműveletben Nagy-Britannia, Németország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Kanada, Lengyelország, Románia, Szlovénia, az Egyesült Államok és Észtország katonai alakulatai vesznek majd részt.

A balti államok múlt héten pártállástól függetlenül üdvözölték Donald Trump megválasztását, ezzel is kommunikálva, hogy továbbra is stratégiai fontosságú szövetségesnek tekintik Amerikát.  Dalia Grybauskaite litván elnök azt mondta,

tiszteletben tartják az amerikai emberek döntését,  és megbíznak az Egyesült Államokban, mint legerősebb és legszorosabb szövetségesükben.

Grybauskaite aktív együttműködést ígért, és azt is kijelentette, hogy az erős transzatlanti kapcsolatok jelentik a legjobb választ a geopolitikai kihívásokra.

Rovatok