Index Vakbarát Hírportál

600 nőt molesztáltak, eddig két embert tudtak elítélni

2016. december 2., péntek 15:57 | aznap frissítve

A 2015-ös kölni szilveszteren tömegesen molesztáltak nőket, 662 nő tett feljelentést szexuális zaklatásért, de 11 hónappal az események után mindössze két embert tudtak csak felelősségre vonni ezért a német hatóságok, írja a berlini Tagesspiegel.

Szemtanúk beszámolói szerint a kölni dóm környékén nagyrészt észak-afrikai vagy közel-keleti bevándorlókból álló férficsoportok vették körül a nőket, majd tömegesen molesztálták őket. Volt, akinek letépték a szoknyáját, melltartóját, a tömegben benyúltak a ruhája alá vagy valamelyik testnyílásába. Nemcsak Kölnben, a 16 német tartomány közül 12-ben történtek hasonló esetek. 

Eddig mindössze két embert tudtak elítélni ilyen bűncselekményért: egy iraki férfi szexuális kényszerítésért, algériai társa pedig szexuális kényszerítés kísérlete miatt kapott 12 hónap felfüggesztett szabadságvesztést. A két ítélet azt jelenti, hogy 11 hónap alatt a bejelentett esetek 0,3 százalékát sikerült az elkövető felelősségre vonásával lezárni, írja az MTI.

A vagyon elleni bűncselekményeket tekintve valamivel eredményesebb a hatóságok munkája. A kölni ügyészség összesítése szerint 1310-en tettek feljelentést lopások, rablások miatt. Ilyen ügyekben eddig 22 embert ítéltek el. Közöttük 10 marokkóit, 9 algériai és egy német állampolgár van.

A legnagyobb büntetést - egy év 11 hónap letöltendő szabadságvesztést - egy algériai férfi kapott zsarolásért és rablásért. Az ítélet öt további bírósági döntéssel együtt még nem jogerős.

Az észak-rajna-vesztfáliai nagyváros hatóságai a bűncselekmények valamennyi típusát együttvéve 267 eljárást indítottak a szilveszterkor történtekkel kapcsolatban, összesen 333 feltételezett elkövető ellen. A legnagyobb csoportot az algériaiak alkotják 95 fővel, a második a marokkóiak csoportja 82 fővel, utánuk az iraki állampolgárok következnek 36 fővel. A feltételezett elkövetők nagyjából egyharmada - 109 ember - menedékkérő, további 53 fő illegálisan, jogcím nélkül tartózkodott az országban a bűncselekmény elkövetése idején, 26-an pedig németek. Őket jellemzően orgazdasággal gyanúsítják.

A kölni ügyészség majdnem minden második esetben - 124 ügyben - az eljárás leállítására kényszerült, főleg azért, mert nem sikerült alátámasztani a gyanút vagy eltűnt a gyanúsított.

Kölnben nagyszabású óvintézkedéseket tesznek az ilyen esetek megelőzésére. A belvárosban hat rendőrszázad teljesít majd szolgálatot szilveszterkor. További 100 - egyenként háromfős - egység pedig a dóm és a főpályaudvar térségében járőrözik, ahol a legtöbb támadás történt. A tervek között szerepel az is, hogy az egész környéket körbeveszik kordonnal, és csak ellenőrzés után engedik majd be a szilveszterezőket.

Rovatok