Index Vakbarát Hírportál

Mégis nyomoz az Europol az év legsúlyosabb menekülttragédiája miatt

2016. december 6., kedd 17:23

Az Europol megvizsgálja az idei év legsúlyosabb, mintegy 500 menekült életét követelő hajószerencsétlenségének ügyét - mondta az MTI beszámolója szerint a szervezet igazgatója. Az uniós tagországok hágai székhelyű rendőri együttműködési szervezete azután döntött a vizsgálat mellett, hogy a Reuters hírügynökség és a BBC Newsnight című műsora feltárta, hogy az igazságszolgáltatási hatóságok tétlenek maradtak a tragédiakor. 

Az érintett médiumoknak nyilatkozva Rob Wainwright Europol-igazgató elmondta, hogy a szervezet újra előveszi az áprilisi hajótörés ügyét, mivel "hiányoznak a világos válaszok", és kényelmetlen kérdéseket vetett fel a Reuters kutatása. A hírügynökség szerint egyetlen nemzeti vagy nemzetközi testület sem vont felelősségre senkit, illetve nem indított érdemi nyomozást az ügyben.

Senki nem gondolta, hogy az ő dolga lenne

Április 9-én Egyiptom partjainál süllyedt el egy túlzsúfolt, menekülteket szállító hajó, mert embercsempészek egy teherbárkáról újabb embereket próbáltak felrakni a fedélzetére. A több száz utasból mindössze 37-en élték túl a katasztrófát. A Görögország partjait április 16-án elérő túlélők később arról számoltak be, hogy az embercsempészek mintegy száz embert sorsukra hagytak a tengeren, és a teherbárka fedélzetén lévő menekülteket erőszakkal megakadályozták abban, hogy segítsenek a bajbajutottakon.

Olaszország, ahová a menekülteket szállító hajó indult, nem folytatott vizsgálatot a hajótörés miatt, és Görögország, ahová a túlélők érkeztek, szintén nem cselekedett. Mindkét ország azzal érvelt, hogy joghatóságuk alá tartozó területen nem történt bűncselekmény. Az ügyben tétlen maradtak a NATO, az EU, valamint az ENSZ illetékes szervei is.

Az újságírók nyomoztak a hatóságok helyett

A Reuters szerint a halottak közül mintegy 190 szomáliai volt, 150 etiópiai, 80 egyiptomi, 85 pedig Szudánból, Szíriából és más országokból érkezett. Wainwright a Reutersnek és a BBC Newsnightnak adott interjúban elmondta: utólag szemlélve ügynökségének is vizsgálatot kellett volna indítania az áprilisi hajótörés miatt, a sajtó által végzett nyomozásnak köszönhetően pedig arra is fény derülhetett, hogy az ilyen jellegű ügyekben hiányoznak "a kollektív európai válaszok" .

A Reuters időközben azonosítani tudta az elsüllyedt hajó tulajdonosait is, az utat szervező embercsempész-hálózat fejeseit, illetve azokat, akik Kairóban és Alexandriában összegyűjtötték az Európába vágyó migránsokat és elvették a pénzüket. A hírügynökség kinyomozta azt is, hogy az embercsempészek nyomására néhány túlélő kezdetben hazudott valós kiindulási pontjukról, és a líbiai Tobrukot nevezte meg az egyiptomi Alexandria helyett.

Rovatok