Az Iszlám Állam előtt építkezéseken dolgoztam, de utána már nem volt munka, leállt minden. Otthon maradtunk, nem csináltunk semmit

– mesélt mindennapjairól egy ötvenes férfi, aki fiatal, erősen kendőzött feleségével invitált be a menekülttábori sátrukba. A Moszulhoz közeli tábor lakóival beszélgetve hamar kiderült, nem egyéni szerencsétlenségről volt szó, hanem az Iszlám Állam gazdasági működésébe kaptam bepillantást.

„Munkás voltam, de aztán bezártak a gyárak, nem volt több munka” – tárta fel az ISIS gazdasági modelljének részletét egy férfi, akit a munkájáról kérdeztem. „A Daes (ahogy az Iszlám Államot a Közel-Keleten hívják – F. A.) alatt nem volt munka. Ha dolgozni akartál, csatlakoznod kellett. Akkor inkább nem csináltam semmit” – szólt egy másik visszaemlékezés.

A semmit pedig szó szerint kellett érteni. „Otthon ültünk, volt, hogy napokig nem mentünk ki. Ez volt a legbiztonságosabb" – idézte fel a hajdan vegyészetet hallgató egyetemista, hogy mivel töltötték a napjaikat az egyetem bezárása után.

Ugyanezt a túlélési taktikát mesélték egy másik táborban. „Az emberek otthon maradtak, mert mindenért büntetés járt. Nem lehetett tudni, hogy ami egyik nap jó volt, nem lesz-e baj másnap.”

„A városban mindenhol ellenőrző pontok voltak, ahol nézték az iratainkat, és hogy nem vétünk-e a szabályok ellen. Jobb volt elkerülni a harcosokat, vagy inkább ki sem menni az utcára” – írta le a jellegzetes moszuli hangulatot egy tinédzser.

Csak sétáltunk az utcán, és a piac mellett láttuk, hogy az ISIS-osok ledobnak egy férfit a háztetőről. A harmadik emeletről. Nagyon megrázott az eset

– emlékezett vissza a betonpadlós viskójában láncdohányzó férfi a napra, ami után már inkább nem hagyta el a lakását. „Rengeteg embert vittek el, és soha nem láttuk őket többet. Megölték őket, vagy börtönben vannak, azóta sem tudjuk.”

A visszahúzódást még értettem, az viszont kevésbé, hogy miként lehet éveket kihúzni a négy fal közt. Hogyan jártak dolgozni, honnan volt pénzük?

A kormány küldte a pénzt az ISIS-nek

„Kölcsönökből éltünk. A barátaim adtak pénzt, mert akinek állatai, birkája, farmja volt, az megélt” – ismertettek meg a terrorvidék lakóinak jellemző bevételi forrásával.

Kiderült ugyanis, hogy az Iszlám Állam területén élők három munkaköri csoportba sorolhatóak.

Vannak a földdel rendelkezők, akik saját terményeikből és az időnként eladott javakból éltek. A második csoportot alkották a nyugdíjasok és kórházi dolgozók, akik az államtól kapták a pénzt. „Az Iszlám Állam fizette a nyugdíjakat?” – értetlenkedtem.

„Dehogy, azt a kormány adta minden hónapban” – magyarázta egy alacsony, bajuszos úr a legnagyobb természetességgel. A hazafelé úton a helyi segítőm, fixerem világította meg a bizarr helyzetet: „Bagdad minden hónapban készpénzben elküldi az állami alkalmazottak bérét meg a nyugdíjakat Moszulba. Sokan mondják, hogy ennek semmi értelme, mert a pénz az ISIS-hoz kerül, de az állam szerint az embereknek joguk van erre a pénzre.”

A táborban kérdezgetve úgy tűnt, hogy majdnem mindenkinek van egy nyugdíjas ismerőse, aki éveken át segítette a túlélésüket. A nyugdíjasok mellett még a kórházi dolgozók számíthattak rendszeres bevételre, a kórházak ugyanis a terror alatt sem álltak le. Működésükből azonban az Iszlám Állam profitált a legtöbbet.

„A feleségem kórházban dolgozott, az ő fizetéséből éltünk. Tőle tudom, hogy a kórház pénzének 80 százalékát elvette a Daes. Csak 10 százalék maradt a gyógyszerekre és eszközökre, 10 százalék pedig a bérekre. A betegeknek viszont fizetniük kellett: sokan haltak meg, mert nem volt gyógyszer, vagy nem tudták megfizetni.”

A harmadik, legnagyobb gazdasági csoportot pedig azok alkották, akik az előző két réteg kölcsöneiből éltek.

Hiszen még a terveikben sem szerepelt, hogy működő államot hozzanak létre. A harci taktikájuk annyi, hogy ezrével robbantják fel magukat az embereik, ahogy azt a moszuli ostromról szóló riportunkban írtuk. A hátország pedig egy átnevelőtábor, ahol az ideológia minden szempontból megelőzi a fenntarthatóságot.

„Régebben, amíg jelentősek voltak az olajbevételek, a Daes naponta osztott ételt. De ez már régóta nincs” – erősítette meg tolmácsom az elméletem. Hiszen az osztogatás sem tűnik hosszú távú gazdasági stratégiának. És ezt az élet fényesen bizonyította is.

Iszlamista terror, svájci árak

„A kórházi fizetés csak annyira volt elég, hogy ne haljunk éhen” – folytatta a gazdasági beszámolóját a bajuszos úr.

„Gyógyszert már egy éve nem lehetett kapni. Egy paracetamolért 10 ezer dinárt (2 ezer forint) is elkértek, már ha volt” – írta le az állapotokat egy fekete kendőbe burkolózott fiatal nő. Folyamatosan dohányzó férje (akiről az előző részben már szó volt, ő csempészte haza a zoknijában a cigit) pedig azzal egészítette ki a helyzetet, hogy „egyetlen szál cigi a végén már 3000 dinárba került”.

A történetek alapján a gazdasági ostromállapot már jóval az ostrom előtt megkezdődött. „Éheztünk. Minden nagyon drága volt. Egy kiló cukor 40 ezer dinár (8 ezer forint) volt. Sokszor még kenyeret sem lehetett kapni” – hozott konkrét példákat a menekülttáborrá átalakított iskolában az előző részben megismert hétgyerekes nő.

„Ha nincsenek birkáink, amikből néha eladtunk egyet, akkor nem tudtunk volna mit enni, olyan drágaság volt” – háborgott a második gazdasági csoportba tartozó asszony.

De akkor miért nem szöktek meg korábban? – tettem fel a kérdést. „Kezdetben elhittük, hogy jobb világot hoznak. Lehetett zenét hallgatni, telefonálni, dohányozni. Fél év után kezdett szorulni a hurok” – magyarázta a leszerelt katona, aki korábbi cikkünkben felfedte, hogyan lehet ilyen erős az ISIS hadereje.

„Elhittük, hogy ez egy vallási szervezet. Aztán lassan kiderült, hogy semmi közük az iszlámhoz” – mondta egy Moszulból néhány napja szabadult volt egyetemista. És bár sokan tagadták, hogy a köreikben bárki is csatlakozott volna a szervezethez, egy fiú megemlítette: „A Daes a mecsetekben toborzott, és kezdetben sokan csatlakoztak is. De ennek vége, ahogy kiderült, milyenek.”

Vigyél el Amerikába!

A helyzetet tolmácsom szavai árnyalták. „A legtöbb muszlim nem az ISIS miatt menekült el Moszulból, hanem mert egyre súlyosabb volt az éhínség, aztán pedig jött az ostrom.” Kísérőm jazidi volt, egy olyan vallási csoport tagja, amelyet egyaránt utáltak a muszlimok és a keresztények; így bízhattam távolságtartó és cinikus megjegyzéseiben. „Bármit is mondanak, a lakók egy jó része támogatta az ISIS-t. A keresztények és jazidik már az ISIS hírére elköltöztek a városból, a muzulmánok viszont maradtak” – morogta, miközben kocsinkkal két menekülttábor közt, egy szétbombázott területen döcögtünk.

A muszlimok ugyanakkor vélhetően nem az ideológia miatt nem menekültek, hanem mert őket nem fenyegette az azonnali kivégzés veszélye, és így nem kényszerültek arra, hogy otthonukat és minden vagyonukat egy menekülttábori sátorra cseréljék.

„Amikor a Daes bejött a városba, nem hittük, hogy sokáig maradnak” – tárta föl egy asszony akaratlanul is a diktatúrák fennmaradásának legfontosabb elemét.

Interjúkkal azt persze nem lehetett kideríteni, hogy a kezdetekben hányan szimpatizáltak a terrorszervezettel. De az biztos, hogy a menekülteknek már nem voltak illúzióik. „Ha egyszer hazajutok, elmondom a rendőröknek, a falumból kik csatlakoztak a Daeshez” – fogadkozott a menekülttábor szűk és csupasz szobájában egy férfi. „Listám van azokról, akik támogatták őket. Feljelentem mindet” – mondta egy másik férfi. Dühük érthető volt, hiszen az őrült ideológia ledarálta a vagyonukat, a szeretteiket. És ahogy a feldúlt tájat néztem a tábor körül, a jövőjüket is.

Vigyél el Amerikába!

– váltott témát hirtelen a gyűrött, pizsamára emlékeztető tradicionális ruhát viselő férfi. „De én Európában élek” – próbáltam kibújni a kínos párbeszédből. „Akkor oda.”

„Bárhova elmennél?” – kérdeztem, de erre már a körülöttünk kíváncsiskodó tömeg is felelt. Egyszerre hümmögött fel vagy harminc ember. De ez innentől már az a történet, aminek későbbi fázisait mi is ismerjük a Keleti pályaudvarról, Röszkéről vagy a migránsozó hisztéria-híradóból. Ezek azok az emberek, akik miután a fejük felett csatározó felek megsemmisítették mindenüket, jobb híján elindultak békésebb országok felé.

Olvassa el a cikk első részét, amiből megismerheti, hogy lesz egy iskolából terroristanevelde, és milyen barbár szabályok irányítják az Iszlám Állam lakóinak életét.