Index Vakbarát Hírportál

A lengyel parlamentben sem szeretik az újságírókat

2016. december 16., péntek 18:31

Kövér László szíve óriásit dobbant, állítólag.

Sajtóorgánumok sora tiltakozik Lengyelországban "politikusmentes nappal" az ellen, hogy a törvényhozás alsóházának elnöke korlátozni tervezi a sajtó munkáját a parlamentben, írja az MTI.

"Újságíró-tüntetés azzal kapcsolatban, hogy Marek Kuchcinski, a szejm elnöke korlátozni akarja az állampolgárok információs szabadságát azzal, hogy 2017-től a sajtót eltávolítja a szejmből" - áll a tiltakozásban részt vevő médiumok honlapján. Lapok, rádió- és televízióállomások, internetes portálok egyaránt csatlakoztak a megmozduláshoz.

Nem kell messzire menni, a magyar házelnök, a fideszes Kövér László a napokban mutatta meg, milyen az, amikor egy vezető politikus, a saját maga alkotta szabályokat betartó újságírót küld el a fenébe fenyegetően csak azért, mert az fel mert neki tenni egy kérdést. Ráadásul azt, mit változtatott rajta a hatalom. Ház ezt:

A Kuchcinski által javasolt új szabályok szerint az újságírók nem a szejmben, hanem egy külön épületben dolgozhatnának egy sajtóközpontban. A szejm vezetése szerint a jelenlegi szabályok káoszhoz vezettek, és a képviselők kénytelenek a folyósokon versenyezni a riporterekkel, akik akár a vécéajtóban is felvételeket készítenek róluk.

A Gazeta.pl hírportál cikke szerint az új szabályokról kiadott tájékoztató az olasz, a magyar és az Európai Parlamenttel példálózik. Csütörtökön újságírók tiltakozást is tartottak a szejm bejáratánál, azt hangoztatva, hogy a tervezett szabályok alkotmányellenesek.

Pénteken Ryszard Petru, az ellenzéki jobbközép Nowoczesna (Modern) párt vezetője és képviselőtársai a riporterek mukájának parlamentbeli tervezett korlátozása ellen tiltakoztak Szabad sajtót a Szejmbe jelentésű feliratokkal a lengyel parlament varsói üléstermében.

Rovatok