Index Vakbarát Hírportál

A Fekete-tengerbe zuhant egy Szíriába tartó orosz katonai gép

2016. december 25., vasárnap 08:02 | aznap frissítve

A Fekete-tengerbe zuhant vasárnap az orosz védelmi minisztérium katonákat, egy kórus tagjait, továbbá újságírókat Szocsiból Szíriába szállító repülőgépe, a fedélzeten tartózkodó mind a 92 ember meghalt.

A minisztérium közlése szerint a gép roncsait Szocsi térségében, a parttól másfél kilométernyire, 50-70 méteres mélységben találtak meg. A gép a Reuters forrásai szerint nem küldött segélyjelzést, és a környéken nem találtak mentőcsónakokat sem.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzeti gyászt hirdetett a szerencsétlenség miatt, és vizsgálatot rendelt el az ügyben.

84 utas és 8 fős legénység

A Tu-154 típusú gépen 8 fős személyzet és 84 utas volt, köztük katonák, az orosz hadsereg kórusának 60 tagja, akik a szíriai hejmimi orosz katonai támaszponton adtak volna újévi koncertet, valamint kilenc újságíró.

A Rosszija 24 hírtelevízió úgy tudja, hogy a gépen az Alekszandrov kórus tagjain és a katonákon kívül feltehetően a Pervij Kanal állami televízió és a Zvezda televízió újságírói utaztak. A Zvezda megerősítette, hogy három munkatársa utazott a gépen. Emellett Putyin egyik emberi jogi tanácsadója, Elizaveta Glinka is a repülőn volt a moszkvai védelmi minisztérium által közzétett utaslista szerint.

Az oroszok gyakran visznek zenekarokat Szíriába, hogy koncerteken adjanak az ott állomásozó katonáknak, a szerencsétlenül járt kórus is ezért utazott volna oda. Latakia tartományba tartottak, ahonnan az orosz légierő bombázza a szíriai ellenzéket és a különböző lázadócsoportokat.

A pilóta hibája okozhatta

Az orosz Nyomozó Bizottság a repülésbiztonság megsértése, illetve arra való előkészület címén bűnvádi eljárást indított a gép lezuhanásának ügyében - közölte a TASZSZ hírügynökséggel Szvetlana Petrenko, a bizottság szóvivője. A RIA-Novosztyi orosz hírügynökséget tájékoztató rendvédelmi vezető szerint a gép műszaki meghibásodása vagy a pilóta hibája okozhatta a szerencsétlenséget.

Az pedig "teljességgel kizárható", hogy terrorcselekmény okozta volna az orosz védelmi hadsereg Szocsiból a szíriai Latakiába tartó gépének tragédiáját - mondta Viktor Ozerov, a szövetségi tanács (az orosz parlament felsőháza) elnöke a RIA-Novosztyi hírügynökségnek. 

A gép jó időben közlekedett, ezért az sem valószínű, hogy valami rendkívüli időjárási esemény okozta volna a tragédiát. A gépet legutóbb szeptemberben javították, és utoljára két éve esett át nagyobb felújításon. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fejezte ki együttérzését Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek. Azt írta: megrendüléssel értesült a Szíriába tartó repülőgép szerencsétlenségéről, és együttérez az áldozatok hozzátartozóival, akiket pótolhatatlan veszteség ért. Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Vlagyimir Putyinnak.

Napokon belül ez a második orosz katonai személyszállítógép, ami lezuhant, december 19-én Szibériában egy elhibázott kényszerleszállás során landolt rosszul egy másik repülő, abban a balesetben viszont senki nem halt meg.

Rovatok