Index Vakbarát Hírportál

Kevesebb az emberrablás Kolumbiában

2016. december 28., szerda 06:45

Az elmúlt 16 évben 92 százalékkal csökkent az emberrablások száma Kolumbiában, írja az MTI a kolumbiai hatóságok közleménye alapján.

2016-ban eddig 188 embert raboltak el az országban, míg az ezredforduló környékén még évente átlagosan 3400 volt az emberrablások száma. A hatóságok történelmi jelentőségűnek nevezték az ilyen jellegű bűncselekmények számának jelentős visszaesését.

Fernando Murillo, a kolumbiai rendőrség eltűnt személyek után kutató egységének vezetője elmondta, hogy a 2016-os emberrablások túlnyomó többsége, 88 százaléka köztörvényes bűncselekmény volt, 11 százalékot hajtott végre a magát Nemzeti Felszabadító Hadseregnek (ELN) nevező gerillaszervezet, és 1 százalékért szervezett bűnözői csoportok felelősek. Az esetek felében követeltek az elkövetők váltságdíjat.

Murillo beszámolt arról is, hogy idén mintegy 30, emberrablásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel, és 524 embert vettek őrizetbe. 57 túszt sikerült kiszabadítaniuk, és hét olyan emberről tudnak, aki jelenleg is fogva tartói rabságában sínylődik.

Idén az ország legnagyobb gerillaszervezete, a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) már egyetlen embert sem rabolt el. A bogotái kormány több mint fél évszázad után idén békemegállapodást írt alá a FARC-kal, amiért az ország elnökét Nobel-békedíjjal tüntették ki.

A 25 éve az emberrablások áldozataival foglalkozó, País Libre nevű kolumbiai civil szervezet adatai szerint 1970 óta 32 733 embert raboltak el az országban, közülük 8991-et a FARC, 7368-at közönséges bűnözők, 7107-et pedig az ELN.

Rovatok