Index Vakbarát Hírportál

Miniszter: Az ISIS vegyi fegyverrel támadna Nagy-Britanniában

2017. január 2., hétfő 09:25

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vegyi fegyverrel akarhat hatalmas áldozatokkal járó terrortámadást végrehajtani Nagy-Britanniában - írja Ben Wallace brit belbiztonsági miniszterre hivatkozva a Sun. Konkrét tervekről egyelőre nem tudnak a brit titkosszolgálatok, de úgy gondolják, hogy az ISIS képes mustárgázt előállítani, amit a miniszter szerint gondolkodás nélkül bevetnének Nagy-Britanniában is, ha lehetőségük adódna rá. 

Arról már hallottunk beszámolókat, hogy bevetettek ilyen fegyvereket Szíriában és Irakban, és azt is láttuk, hogy szeretnék Európában is használni

- mondta a miniszter. A lap emlékeztet, hogy múlt februárban Marokkóban lekapcsoltak egy terrorista sejtet, amelynél vegyi fegyverek alapanyagait, mérgező vegyszereket, műtrágyát és hasonlókat találtak.

Wallace arra is figyelmeztet, hogy a terroristák a brit államigazgatáson, fegyveres erőkön és üzleti körökön belül próbálnak "árulókat" beszervezni, éppen ezért mindenkinek nagyon óvatosabbnak kell lennie."Ha a kormányzatban dolgozik és valaki kérdezgeti az ügyeiről, vagy a védelmi iparban dolgozik és valaki többet kíváncsiskodik, mint kellene, akkor jelentsék" - erre kér mindenkit a miniszter. 

A brit kormány amiatt is aggódik, hogy ha Moszul, az ISIS iraki központja elesik, akkor a több száz, Nagy-Britanniából a szervezethez csatlakozott harcos jöhet haza, ami komoly biztonsági kockázatot jelent. A folyamat már el is indult, legalábbis a brit hatóságok szerint az elmúlt időben nagyjából 200 brit dzsihadista ment haza a Közel-Keletről. Wallace szerint emellett az is kockázat, hogy ha a brit iszlamista szélsőségeseknek nem lesz lehetőségük Irakban vagy Szíriában csatlakozni a dzsihadistákhoz, akkor frusztrációjukban otthon terveznek majd akciókat. 

Rovatok