Index Vakbarát Hírportál

Amerikaiak ütöttek rajta a jemeni al-Káidán

2017. január 29., vasárnap 10:26

14 terroristát öltek meg amerikai kommandósok egy rajtaütésben Jemenben, El-Bajdá kormányzóságban. Az akcióban egy amerikai katona is meghalt, és további három megsérült.

A terroristák az al-Káida helyi szárnya, az AQAP tagjai voltak. Korábbi hírek szerint köztük volt a szervezet egyik vezetője, Abdur-Raúf ad-Dahab is, illetve két másik fontos tag, Sultan as-Dahab ás Seif al-Nims is. A Pentagon közleménye szerint a rajtaütésben olyan információkat szereztek, "amelyek betekintést engedhetnek jövőbeli terrortámadások tervezésébe".

A korábbi híradások helyi forrásokra hivatkozva még kizárólag dróntámadásról írtak, és az áldozatok számát magasabbra tették: 41 terroristáról és 16 civil áldozatról tudtak. A neve elhallgatását kérő helyi tisztségviselő szerint egy iskola, egy mecset és egy egészségügyi épület is a célpontok között volt, amelyeket a terrorszervezet fegyveresei használtak. Helyi források továbbra is azt állítják, hogy több az áldozat, és civilek is meghaltak, köztük nők és gyerekek, de ezt egyelőre nem erősítette meg más forrás.

Jemenben Abed Rabbó Manszúr Hádi nemzetközileg elismert jemeni elnök és kormánycsapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a húszi lázadók ellen, akik az ország egy részét, köztük a fővárost is ellenőrzik. 2015 tavasza óta a lázadókat a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is bombázza. Az ENSZ szerint eddig már több mint 7 ezren haltak meg a konfliktusban, többségükben civilek. Emellett 3 millió embernek kellett elmenekülnie az otthonából.

Rovatok