Index Vakbarát Hírportál

Trump a leglojálisabb emberét ültette a nemzetbiztonsági bizottságba

2017. január 30., hétfő 10:47 | aznap frissítve

Egy vasárnapi döntésével Donald Trump a hozzá nagyon közel álló Steve Bannont nevezte ki a honvédelmi bizottság egyik állandó tagjának, írja a BBC. Bannonnak nem ez az első fontos pozíciója, Trump megválasztása után már megkapta az egyik legfontosabb tisztséget, ő lett az elnöki főtanácsadó.

Bannon újabb kinevezése azt vetíti előre, hogy Trump az amerikai légierő, a tengerészgyalogság, a katonaság és a nemzeti gárda nagy szakmai múlttal rendelkező vezetőinek a jövőben kisebb szerepet szán a hadügyi döntések meghozatalában. Ugyanakkora befolyást ad a szakpolitikailag teljesen felkészületlen, de politikailag lojális Bannonnak.

Az elnök azzal indokolta a döntését, hogy a 21. századi új kihívások új megoldásokat igényelnek, ezért változtatni kell a nemzetbiztonsági tanács összetételén. Trump a nemzetbiztonsági tanács (Homeland Security Council) újraszervezését is a fejébe vette, valamint 30 napot adott arra, hogy a honvédelmi szakemberek kidolgozzanak egy programot az Iszlám Állam legyőzésére.

Bannon a Breitbart News nevű konzervatív, az új amerikai szélsőjobboldalt megtestesítő alt-righthoz sorolt hírportálnak a vezérigazgatója volt korábban, rádióműsoraiban pedig a republikánus pártelit ostorozása mellett különböző összeesküvés-elméletekről is rendszeresen beszélgetett, de az idegengyűlölet és a nők gyalázása sem volt példa nélküli a Breitbartban. A republikánusok körében is megosztó Bannon kapcsán felmerült kritikákat Trump azzal a nem éppen meggyőző érveléssel rázta le magáról, hogy ha valóban az alt-right prominense lenne, akkor nem nevezte volna ki. Bannon új hivatala mögött sem fogta vissza magát, múlt héten arról beszélt, hogy a főáramú média "maga az ellenzék", ami jobb lenne, ha "befogná a száját".

Rovatok