Index Vakbarát Hírportál

Az új amerikai védelmi miniszter rögtön Észak-Koreával kezdett

2017. február 3., péntek 06:48

Az Egyesült Államok "hatásos és elsöprő" válaszlépést tesz, ha Észak-Korea atomfegyvert használna vele vagy szövetségeseivel szemben, mondta pénteken a Szöulban tartózkodó amerikai védelmi miniszter, írja az MTI.

James Mattis élesen bírálta Phenjant azért, mert folytatja rakétakísérleteit, a nukleáris fegyverek fejlesztését, valamint fenyegető retorikát folytat. Kijelentette: az Egyesült Államok kitart a "békeszerető" Koreai Köztársaság mellet, hogy fenntartsák a Koreai-félsziget és a térség stabilitását.

Leszögezte: bármilyen támadást az Egyesült Államok vagy szövetségesei ellen vissza fognak verni, és az atomfegyverek bármilyen jellegű bevetését hatásos és elsöprő válasz fogja követni.

Amerikai sziklaszilárd a szövetségesei védelmében - hangsúlyozta az amerikai védelmi tárca vezetője Han Min Ku dél-koreai védelmi miniszterrel az oldalán, aki Mattis látogatását úgy értékelte mint figyelmeztetést Észak-Korea számára.

Donald Trump amerikai elnök kormánya védelmi miniszterének első hivatalos látogatása Dél-Koreába vezetett, amivel vélhetően csillapítani akarja Washington távol-keleti szövetségesének aggodalmait, amelyeket Trump korábbi kijelentései kelthettek. Az amerikai államfő választási kampánya során azt hangoztatta, hogy az amerikai erőknek ki kellene vonulniuk Japánból és Dél-Koreából, és a két ázsiai hatalomnak - önmaguk védelmére - atomfegyvereket kellene kifejlesztenie.

Japánban mintegy 50 ezer, Dél-Koreában pedig 28 ezer 500 amerikai katona állomásozik.

A szöuli védelmi minisztérium később bejelentette: Mattis és Han megegyezett arról, hogy a THAAD típusú rakétavédelmi komplexumot még az idén telepítik Dél-Koreában. A nagy magasságú, végső fázisú, kis és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat megsemmisítő rendszer célja, hogy megvédje az országot a ballisztikus fegyverektől.

A védelmi tárca közleményében hangsúlyozta, hogy a védelmi rendszer kizárólag az észak-koreai rakéták elleni védelmet szolgálja.

Kína a THAAD-rendszer telepítésének felmerülése óta hevesen tiltakozik ellene, mert szerinte felborítaná a térségbeli biztonsági egyensúlyt.

Oroszország hasonló véleményen van, a szöuli orosz nagykövet a bejelentésre reagálva közölte: a telepítés veszélyes következményekkel járhat, és nem fog a térség biztonságához hozzájárulni. Hozzátette: Moszkvában a THAAD telepítésére úgy tekintenek mint az Egyesült Államok globális rakétavédelmi rendszerének kiterjesztésére, amely egységeinek az orosz határ közelébe történő telepítése fenyegetést jelent Oroszország biztonságára.

Rovatok