Index Vakbarát Hírportál

Saját anyját rabolta volna ki egy fiatal Bécsben

2017. február 3., péntek 21:30

Egy 18 és egy 23 éves fiatalembert tartóztattak le a rendőrök Bécsben, akik januárban pisztollyal (vagy annak látszó tárggyal) próbáltak meg kirabolni otthonában egy 35 éves nőt. Később kiderült, hogy az áldozat a fiatalabbik fiú anyja volt, írja a Local osztrák kiadása.

A két maszkos elkövető január 12-én, csütörtökön, kora délután csengetett be a nő lakásába, majd amikor az ajtót nyitott, erővel hatoltak be oda. Az áldozat előbb sikítozni kezdett, majd megpróbálta a fiatalabbik elkövetőt kilökdösni az otthonából, ám a dulakodás közben mindketten a padlóra estek. Ekkor a társa lekapott a falról egy értéktelen díszkardot, és mindketten elmenekültek.

Az esetet a nő azonnal jelentette a rendőrségen, illetve jelezte, hogy gyanúja szerint a gyermekének is köze lehet a rabláshoz. A nyomozás végül igazolta a megérzéseit: a 18 éves fiút nyolc nappal később fogták el, 23 éves társát pedig február másodikán, csütörtökön. Mindketten beismerték bűnösségüket, és elmondták, hogy a nő pénzét szerették volna megszerezni.

Egyelőre még nem derült ki, hogy valódi pisztolyokkal törtek-e be a lakásba, ezeket ugyanis nem találták meg. Az idősebb fiatalember azt sem tudta megmondani, hogy miért kapta le a kardot a falról, azt állítja, ittas volt, amikor az eset történt.

Rovatok