Index Vakbarát Hírportál

A végéhez közeledik Moszul ostroma

2017. február 19., vasárnap 08:55

Megindította legújabb műveletét az iraki hadsereg azzal a céllal, hogy visszafoglalja Moszul nyugati városrészét az Iszlám Állam harcosaitól - jelentette be reggel Hajder al-Abádi iraki kormányfő rövid televíziós nyilatkozatban. A miniszterelnök az MTI beszámolója szerint kijelentette: a hadsereg ezúttal végleg megszabadítja Moszul lakosságát az Iszlám Állam elnyomásától.

A dzsihadista csoport 2014 júniusában vonta uralma alá a második legnagyobb iraki várost. Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatása mellett október 17-én indítottak támadást az Iszlám Állam iraki fellegvára, Moszul ellen. A keleti városrészt januárban sikerült felszabadítani, de a nyugati, sűrűn lakott területeket még mindig a terrorszervezet tartja hatalmában.

Az iraki légierő repülőgépei szombaton röplapokat dobtak le Moszul nyugati városrészei felett, arra figyelmeztetve a helyi lakosságot, hogy küszöbön áll a hadsereg szárazföldi offenzívája. A szórólapokon emellett felszólították az Iszlám Állam tagjait, hogy tegyék le fegyvereiket és adják meg magukat.

A harcok várhatóan hetekig, akár hónapig elhúzódhatnak. A nyugati városrész visszafoglalása nehéznek ígérkezik a sűrűn beépített körzetek miatt, ahol az Iszlám Állam harcosai robbanószerkezeteket tudnak elrejteni és könnyedén el tudják magukat barikádozni.

Egy hete az iraki légierő több csapást is mért egy épületre, ahol az Iszlám Állam vezére, Abu Bakr al-Bagdadit sejtették. Az Iszlám Állam 13 parancsnoka meghalt, de al-Bagdadi nem volt köztük. A légierő csapássorozatában további 64 dzsihadistát megöltek. 

Rovatok