Index Vakbarát Hírportál

A Pentagon információkat adott át Bagdadnak az ISIS elleni támadáshoz

2017. február 24., péntek 20:26

Washington hírszerzési információkat adott át a bagdadi kormánynak az Iszlám Állam ellen Szíriában végrehajtott légicsapásokhoz - közölte az amerikai védelmi minisztérium szóvivője pénteken újságírók előtt. Az MTI értesülése szerint az

Korábban Haider al-Abádi, iraki miniszterelnök bejelentette: elrendelte az iraki légierőnek, hogy Szíria területén hajtson végre légicsapásokat az Iszlám Állam ottani állásai ellen. Al-Abádi szerint ez válaszlépés volt az Iszlám Állam által Bagdadban elkövetett bombatámadásokra. 

A Pentagon közreműködése egy pénteki sajtótájékoztatón igazolódott. "Igen, tudtunk erről, és információk átadásával támogattuk is" - fogalmazott Jeff Davis szóvivő, üdvözölve az Iszlám Állam elleni légicsapásokat.

Rovatok