Index Vakbarát Hírportál

Az ISIS már veszélyesebb Londonra, mint az IRA volt

2017. február 26., vasárnap 10:11

Nagy-Britanniában legalább olyan magas a terrorveszély, mint a 70-es években az IRA robbantásai idején volt, írja a BBC egy szakértőre hivatkozva. Max Hill szakértő szerint az Iszlám Állam terroristái briteket célzó merényletekre készülnek.

Hill, aki a londoni robbantás merénylőinek felderítésében is részt vett, kiemelte, hogy milyen magas szintű munkát végeznek a titkosszolgálatok a terrorcselekmények megelőzésénél. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy szükség van a terrorellenes törvények felülvizsgálatára, hogy azok ne csökkentsék a személyi szabadságot.

Hill szerint bizonyítékok vannak arra, hogy az Iszlám Állam válogatás nélkül csapna le brit polgárokra, nemre, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül. 

"A tervezett terrorcselekmények gyakorisága, és hatásfoka olyan hatalmas veszélyt jelent, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni" - adott nyomatékot szavainak Hill, aki szerint a terrorveszély az 1970-es éveket idézi, amikor az IRA robbantott rendszeresen Londonban.

Hill a Sunday Telegraphnak adott, és a BBC által idézett interjújában kiemelte az ISIS-hez csatlakozó britek jelentette veszélyt. A szakértő szerint több száz brit állampolgár utazott Szíriába és Irakba harcolni a terroristák oldalán. Esetleges hazatérésük pedig hatalmas biztonsági kockázatot jelent.

Kárpótlás a terroristának

Max Hill beszélt az utóbbi idők egyik terrorral kapcsolatos botrányáról, Ronald Fiddler egykori terrorista kárpótlásáról. Ahogy arról írtunk, egy Guantánamóról szabadult, jelentős kártérítésben részesített egykori brit fogoly hajtott végre öngyilkos merényletet hétfőn, az iraki Moszul városának közelében.

Fiddler hazatérése után 2010-ben egymillió font (több mint 360 millió forint) kártérítésben részesült, miután állítólag a brit titkosszolgálat ügynökei is részt vettek kihallgatásain, jóllehet tudták, hogyan bánnak az ottani foglyokkal.

Hill szerint a férfi szabadon engedése idején semmilyen vizsgálat szerint nem volt veszélyes, és nem volt sejthető, hogy csatlakozni fog a szélsőséges szervezethez, ezért nem látja mulasztásnak, hogy a terrorista korábban kártérítést kapott.

Rovatok