Több ezren vettek részt a Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolásának második évfordulóján tartott tüntetésen Moszkvában, írja a BBC.
2015 februárjában a Kreml falánál húzódó Bolsoj Zamoszkvoreckij hídon gyilkolták meg a korábban Borisz Jelcin alatt egy ideig miniszterelnök-helyettes Nyemcovot, aki Vlagyimir Putyin demokratikus ellenzékének egyik ikonikus alakja volt. Egy kocsi állt meg Nyemcov mellett, akivel négy lövéssel végeztek.
Az ügyben tavaly októberben öt csecsen férfit állítottak bíróság elé, de sokan úgy vélik, hogy a nyomozás nem vezetett el azokhoz, akik elrendelhették a gyilkosságot.
A szervezők szerint a vasárnapi tüntetésen több mint 10 ezren lehettek, a rendőrség ötezer emberről beszélt. Az egyik tüntető azt mondta az AFP tudósítójának, hogy meg akarták mutatni, nem felejtenek.
Ellenzéki megmozdulások voltak vasárnap Szentpéterváron, Nyizsnyij Novgorodban, Jekatyerinburgban, Jaroszlavlban és Vlagyimirban is.