Index Vakbarát Hírportál

Amerikai drón ölte meg az al-Kaida második emberét

2017. február 27., hétfő 14:39 | aznap frissítve

Dróntámadás végzett az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet második számú vezetőjével Szíriában, írja az MTI az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára (OSDH) hivatkozva.

Az OSDH egy londoni székhelyű csoport, amely kiterjedt aktivista hálózattal rendelkezik Szíriában. Arról tudósítottak, hogy Ahmed Haszan Abu al-Hajr al-Maszri, az al-Kaida második embere meghalt egy amerikai csapatok által vezetett nemzetközi támadássorozatban, drón végzett vele. Hajr az al-Kaidát vezető Ajman az-Zavahri helyettese volt. Az interneten közzétett képek alapján Hajr autóját utazás közben lőhették ki egy katonai támaszpont közelében.

Szíriai híroldalak is tudósítottak a terroristavezér haláláról, amelyet a Hajat Tahrír as-Sám nevű terrorszervezet is megerősített. Az 59 éves egyiptomi férfi hosszabb ideje tartózkodott Szíriában. Hajr 2016 júliusában nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyben kimondta, hogy az al-Kaida szíriai ága, az an-Nuszra Front hivatalosan is kivált a terrorszervezetből.

Sikeres légicsapások

Az év eleje óta a szélsőségesek több tucat vezetője és harcosa vesztette életét a nemzetközi koalíció szíriai légicsapásaiban. Az áldozatok közül sokan az an-Nuszra utódjának, a Fatah as-Sámnak tagjai voltak. A milícia vállvetve küzd más lázadókkal az Idlíb tartomány feletti ellenőrzés megszerzéséért. A szélsőségesekre nem vonatkozik a december vége óta érvényben lévő szíriai tűzszünet. Február elején az al-Kaida egyik veterán parancsnoka, Abu Hani al-Maszri is életét vesztette szíriai légicsapásokban az amerikai védelmi minisztérium szerint. Ő a nyolcvanas években csatlakozott a terrorszervezethez, és Idlíb város környékén érte a halál. A férfi kapcsolatban állt Zavahrival és az al-Kaida korábbi vezetőjével, a néhai Oszama bin Ladennel is.

Rovatok