Index Vakbarát Hírportál

Kigyulladt egy guatemalai gyermekotthon, 19-en meghaltak

2017. március 8., szerda 18:43

Legalább 19 fiatal lány halt meg, miután tűz ütött ki egy Guatemalavároshoz közeli gyermekotthonban, írja a BBC. Az önkéntes tűzoltók szóvivője szerint legkevesebb 25 sérültje is van az esetnek.

Egyelőre még nem tudni pontosan, mi okozta a tüzet, kedden azonban zendülés tört ki az intézményben, amelyet a rendőröknek kellett megfékezniük. Mintegy hatvan fiatalkorú szökött meg az otthonból.

Az egyik helyszínen tartózkodó rendőr szerint égő matracok okozták a tüzet az egyik szobában. Az otthon megmenekült lakói rendkívül rossz körülményekről számoltak be, a keddi lázadást követően pedig állítólag súlyos retorziókat vezettek be ellenük. Miután a lángok felcsaptak, a bentlakók hozzátartozói is megjelentek a helyszínen.

Helyi sajtóértesülések szerint a gyermekotthon hivatalosan 400 férőhelyes, ennél azonban jóval többen voltak elszállásolva az épületben. Az otthon nehéz sorsú lakói közül korábban sokakat bántalmaztak vagy zaklattak szexuálisan, de gyermekkereskedők áldozatai is voltak köztük.

A helyi sajtó szerint az intézmény javítóintézetként is funkcionál.

Rovatok