Index Vakbarát Hírportál

Moszkvában és Kijevben nem kímélik a nőnapozó feministákat

2017. március 8., szerda 14:45 | aznap frissítve

Moszkvai és szentpétervári feministákat állítottak elő az orosz hatóságok szerdán, mert a nemzetközi nőnap alkalmából a Kreml területén tiltakoztak – számol be az MTI.  A biztonságiak hét aktivistát, köztük a Novaja Gazeta című független napilap két újságírónőjét állították elő, és elvezették az újság fotóriporterét is.

A zöld füstfáklyákat meggyújtó feministák a Kreml falának a Sándor-kert felé eső szakaszán molinót akasztottak ki, amin azt követelték, hogy vessenek véget a 200 éve tartó férfiuralomnak. Az aktivisták az elnöki hivatalnak is otthont adó erőd területén felmutatott posztereiken azt is követelték, hogy Oroszországban minden hatalmat a nők kapjanak meg, valamint hogy az államfői és egyházfői hivatalt is a szebbik nem képviselői töltsék be.

Oroszországban a nők napja munkaszüneti nap. Az ünnep alkalmából Vlagyimir Putyin orosz elnök televíziós köszöntőt mondott, Dmitrij Medvegyev miniszterelnök pedig rendeletben hirdette meg a nőpolitikai nemzeti stratégia kidolgozását.

Kijevben leöntötték őket

Kijevben még rosszabbul jártak, kefirrel és zöld színű fertőtlenítő oldattal öntötték le szerdán a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozó felvonulás résztvevőit.

Az ukrán fővárosban a nemzetközi nőnapon vonultak fel, hogy felhívják a figyelmet az országban zajló nők elleni erőszakra. Négy támadót vettek őrizetbe.

A feministákra támadó egyetemisták így akarták kifejezni tiltakozásukat a demonstráló nőjogi aktivisták állításaival szemben, valamint felhívni magukra a figyelmet. Az őrizetbe vett fiatalokat garázdaság vádjával eljárás alá vonják, és valószínűleg pénzbírságot szabnak ki rájuk.

A felvonulás szervezői már előző nap jelezték, hogy fenyegetéseket kaptak ismeretlenektől.

Felhívták figyelmet arra, hogy Ukrajnában a nők kevesebbet keresnek a férfiaknál, miközben ingyen házi munkát végeznek. Tiltakoztak az ellen, hogy a jelenlegi ukrán vezetés tervei között szerepel a nemzetközi nőnap ünnepének eltörlése, amit a dekommunizáció jegyében a szovjet múlt maradványának minősítenek. A nemzetközi nőnap jelenleg még munkaszüneti nap, egyike a társadalmi ünnepek legjelentősebbjeinek. Egyes tervek szerint a jövőben át akarják keresztelni a család ünnepnapjává.

Egy friss felmérés szerint a világon minden ötödik ember úgy véli, hogy a nők alsóbbrendűek a férfiakhoz képest, és otthon kellene maradniuk, valamint hogy a férfiak tehetségesebbek a munkahelyeken és az iskolákban. A Kínában, Oroszországban és Indiában megkérdezettek fele szerint a férfiak felsőbbrendűbbek a nőknél, jobbak a pénzkeresetben és a tanulásban.

Rovatok