Index Vakbarát Hírportál

30 halottja van a guatemalai gyermekotthonban kitört tűznek

2017. március 9., csütörtök 18:06 | aznap frissítve

Guatemalában 19-ről 30-ra emelkedett csütörtök reggelre az egyik gyermekotthonban kiütött tűz halálos áldozatainak a száma, mert az éjszaka több lány is belehalt égési sérüléseibe, írja az MTI.

Az orvosok szerint nem zárhatók ki további halálesetek sem, mert a kórházban ápolt másik 30 fiatal közül majdnem mindnek súlyos az állapota. Az égési sérülések miatt csak keveset sikerült azonosítani közülük. Az áldozatok fiatalkorú lányok, mert az ő hálótermeik égtek le. A rendőrség szerint

a tüzet maguk a bentlakó lányok gyújtották, hogy nőnap alkalmából tiltakozzanak az őket érő erőszak és rossz bánásmód miatt.

Aztán a meggyújtott matracokról a tűz gyorsan átterjedt az épület más részeire, annak ellenére, hogy a gondozók megpróbálták eloltani a lángokat.

A Guatemalavárostól 25 kilométerre lévő, Virgen de la Asunción nevű árvaházban olyan fiatalok laktak, akik visszaélések miatt védelemre szorultak, de olyanok is, akiket bíróság ítélt elzárásra. Az intézmény nagyon túlzsúfolt volt: 400 fősre tervezték, de 748 fiatalkorút helyeztek el benne. A kormány korábban kérte az intézményt, hogy a bűnelkövető fiatalokat vigyék el más helyre, de ez nem történt meg.

Rovatok