Index Vakbarát Hírportál

Gyermekkereskedelem vádjával börtönre ítélték a nigeri ellenzék vezetőjét

2017. március 13., hétfő 21:44

Gyermekkereskedelem vádjával egyévi letöltendő börtönre ítélték Hama Amadou nigeri ellenzéki vezetőt, a jelenlegi elnök fő ellenfelét, aki második helyen végzett a tavalyi elnökválasztáson, írja az MTI. Az ítéletet a politikus, volt kormányfő és parlamenti elnök távollétében mondták ki. Amadou ugyanis Franciaországban él, a választások második fordulója előtt néhány nappal hagyta el egészségügyi okokból az országot. A tárgyaláson ügyvédei sem voltak jelen. 

Amadou tagadja a vádakat, melyek szerint a feleségével és más bűntársaival együtt örökbe fogadott volna mintegy 30 gyermeket, akiket aztán gazdag nigeri házaspároknak adtak el. Egy nigeri bíróság 2015-ben ejtette a vádakat, de a fellebbezés után másodfokon bűnösnek találták a politikust. 

A jelenlegi elnök, Mahamadou Issoufou 2011 áprilisában került hatalomra, azóta szorosan együttműködött a nyugati országokkal a fegyveres iszlamista csoportok visszaszorításában a sivatagos Szahel térségében.

Rovatok