Index Vakbarát Hírportál

ENSZ: Aszadék vegyi fegyvert vetnek be

2017. március 14., kedd 12:00

A szíriai rezsim nem hagyott fel a vegyi támadásokkal, sőt az év eleje óta többször vetett be kloringázt ellenfeleivel szemben – írta az MTI az ENSZ Szíriával foglalkozó független nemzetközi vizsgálóbizottsága nyomán.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén a bizottság figyelmeztetett: a hólyagképző gázok bevetése – mint például a mustárgázé – háborús bűncselekménynek minősül, és szembemegy a vegyi fegyverek betiltására vonatkozó nemzetközi egyezményekkel.

A szíriai erők az elmúlt három évben klorint használtak kémiai támadásaikhoz, míg korábban szaringázt vetettek be.

A bizottság megjegyezte, hogy a konfliktusban részt vevők mindkét oldalon számtalan háborús bűncselekményt követtek el, és továbbra sem hagytak fel a jogsértésekkel.

Rovatok