Index Vakbarát Hírportál

Egy hawaii és egy marylandi bíró tart be Trump utazási tilalmának

2017. március 16., csütörtök 00:56 | aznap frissítve

Egy hawaii szövetségi bíró döntése értelmében órákkal az életbe lépése előtt érvényét vesztette Donald Trump amerikai elnök kormányzatának újabb, tulajdonképpen a muszlim országokból érkezők belépési tilalmát célzó rendelete. Az USA kormányzati szerveinek nagyjából egy hónapjába telt, mire átfogalmazták a rendelet korábbi változatát, amelyet szintén szövetségi bírók függesztettek fel. 

Előbb egy seattle-i szövetségi bíró azonnali hatállyal és országos szinten felfüggesztette, majd a háromtagú fellebbviteli tanács elutasította az igazságügyi minisztérium fellebbezését. Trump egyik tweetjéből úgy tűnt, hogy a legfelsőbb bíróságra vihetik tovább az ügyet, de aztán arra utalt, hogy inkább a bíróság kifogásai mentén fazonírozott új elnöki rendeletet ad ki. Ez március 6-án történt meg, a korábbihoz képest Irak ezúttal kimaradt a listából.

Derrick Watson szövetségi bíró indoklása szerint az elnöki rendelet továbbra sem felelt meg a törvényességi előírásoknak, és mint mondta, alapjában elhibázott az egész rendelkezés, épp ezért átmenetileg megakasztotta a tilalom érvénybe léptetését.

Csütörtökön Maryland állam egyik szövetségi bírója is felfüggesztette Donald Trump második beutazási rendeletét - írja az MTI. A maryladi Greenbeltben alig fél nappal azt követően hozta meg döntését Theodore Chuang szövetségi bíró, hogy a szövetségi bíró Honoluluban is felfüggesztette az elnöki rendeletet.

Marylandben az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű baloldali szervezet bevándorlókat és menekülteket képviselő kisebb csoportokkal közösen nyújtott be keresetet az elnöki rendelet felfüggesztésére. A meghallgatások a greenbelti szövetségi bíróságon még szerdán délután kezdődtek meg. A keresetet benyújtók azzal érveltek, hogy a második elnöki rendelet szintén hátrányosan megkülönbözteti a muzulmánokat, ezért alkotmányellenes. 

Várakozások szerint amerikai idő szerint még szerda délután további államok szövetségi bírái jutnak majd hasonló következtetésre, így az eredetileg az Iránból, Líbiából, Szomáliából, Szudánból, Szíriából és Yemenből érkezőket 90-120 napra kitiltani próbáló rendelet nem lép majd életbe annak ellenére, hogy a Trump-kormányzat hivatalos kommunikációja szerint ez nemzetbiztonsági szempontból alapvető fontosságú lenne.

Rovatok