Index Vakbarát Hírportál

Merkel négy év után újra Putyinhoz látogat

2017. március 17., péntek 00:59

A német kancellár május 2-án találkozik Moszkvában az orosz elnökkel - jelentette ki csütörtökön Horst Seehofer bajor miniszterelnök.

A Keresztényszociális Unió (CSU) háromnapos látogatásra Oroszországba érkező vezetőjének információját Vlagyimir Putyin is megerősítette, és megkérte vendégét, hogy tolmácsolja a legjobb kívánságait a német kormányfőnek, írja az MTI.

Az orosz elnök március 9-én hívta meg a német kormányfőt, amikor Moszkvában fogadta Sigmar Gabrielt, a berlini diplomáciai tárca vezetőjét. Putyin hangsúlyozta akkor, hogy a két ország közös feladata a kétoldalú kapcsolatok teljes körű normalizálása.

A német külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a kancellárnak módja nyílik majd a látogatásra, és kijelentette, hogy hivatali elődje, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök is Oroszországba készül.

A kétoldalú kapcsolatok Oroszország 2014-es ukrajnai beavatkozása nyomán romlottak meg. A kereskedelmi forgalom a 2012-es 80 milliárd eurós szintről a tavalyi év 11 hónapjának összesítése alapján 47 milliárdra esett vissza.

Merkel kancellár Ukrajna területi integritásának következetes szószólója. Seehofer több ízben is állást foglalt az Oroszország elleni szankciók feloldása ellen, ugyanakkor sürgette, hogy Moszkva támogassa a békefolyamatot Kelet-Ukrajnában.

Angela Merkel a kétoldalú viszony keretében 2013 júniusában, a G20-csúcs alkalmából pedig ugyanazon év szeptemberében járt utoljára Oroszországban.

Rovatok