Index Vakbarát Hírportál

Izraelben megszavazták, amiről Németh Szilárd még csak álmodik

2017. március 21., kedd 11:04

Az izraeli parlament megszavazta: kampányidőszakban a százezer sékelnél (hét és félmillió forintnál) nagyobb támogatásokat jelenteni kell az állami számvevőszéknek, a négyszázezer sékelnél (harmincmillió forintnál) nagyobb összegeket pedig bírsággal sújtják vagy csalás gyanújával indítanak bűnvádi eljárást.

Százezer sékelben (hét és félmillió forintban) korlátozták a csoportok pénzköltését a választások előtti három hónapban a többi között a politikai hovatartozást rögzítő adatbázisok kialakítására, a szavazók megszólítását célzó, illetve pártok melletti vagy elleni kampányrendezvényekre.

A törvénymódosítás pikantériája: Benjámin Netanjahu miniszterelnök az unokatestvére és ügyvédje, David Simrón vezette ügyvédi irodával közreműködve fogalmazta meg a törvényjavaslatot.

És mi szükség van a törvényre? A 2015-ös választásra alakult meg a lelkes fiatalokból álló, a választásokon nem induló V15. Céljuk az volt, hogy plakátolásokkal, személyes meggyőzéssel kampányoljanak a 2009 óta hivatalban lévő Benjamin Netanyahu ellen.

Idáig nem lenne baj, a V15-ről viszont az amerikai szenátus kétpárti vizsgálóbizottsága megállapította, hogy a OneVoice nevű csoport amerikai kormányzati forrásokból 350 ezer dollárt (százmillió forintot) kapott, hogy segítse megszervezni a V15 aktivistáinak eljutását az izraeli szavazókhoz.

A tavaly elfogadott törvény felvezető politikai kampányában Netanjahu segítségére volt Arthur J. Finkelstein, aki jelenleg Orbán tanácsadói környezetében is felbukkan. Sajtóértesülések szerint a magyar kormány stratégiai célja az izraeli civilszervezetek átláthatósági törvényéhez hasonló hazai jogszabály megalkotása.

Rovatok