Index Vakbarát Hírportál

Ha nem tudod, ki az emberrabló és ki az állam embere

2017. március 31., péntek 14:45

Ahol az állam fő célja, hogy saját erejét bizonyítsa, miközben ahol kellene, alig létezik – ott tényleg nem érdemes fentről várni a megoldást. Mennyire vannak működő intézmények Afrika olajban leggazdagabb országában, valós veszély-e, hogy belátható időn belül szétesik Nigéria? Mit tesznek a helyi fiatalok, ha azt látják, hogy más nem segít rajtuk, és mit tanulhatunk tőlük Magyarországon?

„Próbálj nyugodt maradni, legyél udvarias, ha kérdeznek, válaszolj röviden, ha pisilni kell, szólj. Csak a józan paraszti ész, alapvetően pénzt akarnak érted és nem feltétlenül fognak bántani – mondjuk ha már megkapták a váltságdíjat, előfordul, hogy mégis megölnek. De nyugi, a szervezetünk úgysem fizet senkiért.” Az ActionAid nigériai segélyszervezet munkatársaival autókázunk egy rázósabb részen valahol a Benin City-i elágazás közelében – innen délre fehér ember csak akkor megy, ha tényleg komoly dolga van az olajban, megfúrt vezetékekben és helyi milíciákban gazdag Niger-deltában. Előző délután azzal fordítottak vissza, hogy sötétedés után itt nem annyira egészséges; most, az emberrablási etikett-gyorstalpaló közben kezd némi értelmet nyerni az elővigyázatosság.

Két perc sem telik el, és a következő nagyobb gödörnél (a kátyús részek mindig a legrizikósabbak, ki vagyunk már okosítva) jobbról-balról méteres botokkal hadonászó emberek ugranak elénk, jönnek hátulról is, a szögekkel kivert fadarabokból a kerekek elé is jut, és már nyomják is lefelé az első ablakot. Hirtelen jó lenne egy WC-n ülni, lehetőleg egy nagyon távoli galaxisban, mégsem szólok, de a szívdobogós helyzet váratlanul vér és egyéb testnedvek nélkül ér véget: a kesztyűtartóból előkerül egy aduász-engedély valami kormányszervtől, és a pecsétes papírnak meglepő módon most nagyobb a hatalma a botoknál. A szimpatikus fiatalemberek, mint kiderül, útdíj- és adószedők, maximum csak félállásban emberrablók.

Nigériában időnként elbizonytalanodik az ember, mennyire van működő állam, és ha van is, annak mennyi energiája megy el arra, hogy egyenruhákkal, látszatintézkedésekkel és a nemzetközi politikai beszédmódhoz való alkalmazkodással bizonyítsa saját létezését. A biztonsági para persze nem indokolatlan, a pszeudo-emberrablós kaland után még egy hangyányi megkönnyebbülést is lehet érezni, amikor a legközelebbi akadálynál igazi rendőrök állítanak meg – pedig a közeg azzal az ajánlattal hajol be, hogy szívesen eljátszana a mellettem ülő lányokkal. Udvariasan várjuk, hogy ettől most eltekintsünk, remélve, hogy ezek az egyenruhások csak saját zsebre dolgoznak, és nem a milíciáktól kapják a zsoldkiegészítést néhány ötletért.

A cikk egy, a DemNet Alapítvány szervezésében, az Európai Bizottság finanszírozásának köszönhetően létrejött afrikai tanulmányút keretében született. A helyszíni tapasztaltaink alapján több másik cikket írtunk:

A legutóbbi nemzetközi index szerint Nigéria 14. a világ „failed state” listáján. Magyarul ez leginkább kudarcállam, vagy nem működő állam lehet: afrikai mércével is súlyos léptékű bűnözés, erősödő polgárháborús potenciál, tömeges mélyszegénység és legendás mértékű korrupció.

Fantastically corrupt

– mondta az országról még miniszterelnök korában Cameron a királynőnek, ami kamera-lőtávolban ugyan extrém diplomáciai baklövés volt, amúgy azonban nem sokan vitatkoznának vele.

A reptéren a biztonsági kontrollon átlépve az első kérdés a „mit hoztatok nekem ajándékba, csokit, édességet?” Ez nagyjából a „most mondja meg, mit csináljak magával?” helyi megfelelője mosolygósabb kiadásban. Amúgy is a hétköznapi kedvesség és az intézményes működésképtelenség fura keveréke, amivel a nem eléggé felkészült utazó itt elsőre találkozik.

A jelenleg regnaló Buhari elnököt antikorrupciós ígéretei miatt választották meg az amilyen jó nevű, olyan enyveskezűnek tartott Goodluck Jonathan után. Az ország olyannyira bizonyítani kívánt egységét szimbolizáló elnök azonban haldoklik. Amikor az év elején hetekig nem tért vissza angliai gyógykezeléséről, a tévék nem győzték folyamatosan cáfolni a halálhírét, miközben vallási hovatartozásától függetlenül kérték a kedves nézőket, hogy imádkozzanak az elnökért és az ország jövőjéért. Úgy tűnt, ez a legkonkrétabb politikai akcióterv mostanában Nigériában.

Ha Buhari meghal, a kényes hatalmi egyensúly borul, és az északi muszlimok és a déli keresztények között a feszültség annyira éles lesz, hogy az polgárháborús veszéllyel járhat – hallani. Tekintve, hogy Nigéria térségi nagyhatalom, Afrika legnagyobb gazdasága, melynek a biztonsági helyzete boko haramostul, a déli olajkutak környéki félkatonai rablóbandákostul és népességrobbanási bombástul többé-kevésbé világpolitikai jelentőséggel bír, ezek a dolgok valamivel többek egzotikus érdekességeknél.

Idáig részben az olaj tartotta össze a gyarmati időkben a britek által mesterségesen összerakott soknemzetiségű, felerészben muszlim, felerészben keresztény országot, de kérdés, ez meddig lesz elegendő. Bár Nigéria a világ egyik legnagyobb olajkitermelője, a természeti gazdagságból kevés jut el az emberekhez – ehhez elég annyi, hogy a benzinnel hajtott generátorok országában állandóak az áramkimaradások.

A nyersolaj jelentős részét már a vezetékek elején megcsapolják a milíciák, vagy éppen maga az állam, a bevételek tekintélyes hányada tűnik el a korrupcióban – 2014-ben egyetlen év alatt 15 milliárd értékű olajat loptak el, és ez csak az, ami bekerült a hivatalos jelentésekbe. Kedvelt visszaélési forma a magyar áfacsalásokhoz hasonlóan működő olajkivitel és azonnali visszaimport, amire így duplán szedik le az állami támogatást. A kevés saját finomító nagyon elavult, a nyersolaj zömét a Shell és a többi nagy exportálja; korábban főleg Amerikába, ma már egyre inkább Kínába.

Közben csak minimális adót fizetnek az államkasszába. Az adóelkerülés az egyik forró téma mostanában a nemzetközi fejlesztés környékén. Bár az egymás alá kínáló nemzetállamok adóversenye Kelet-Európában is probléma, a fejlődő országokban sokkal inkább az. A multinacionális nagyvállalatok erős alkupozícióban lennének az afrikai országokkal szemben korrupció nélkül is, így meg aztán végképp – az eredmény, hogy a szisztematikus adóelkerülésnek köszönhetően a fejlődő országokból ma több tőke áramlik ki, mint amennyi fejlesztési segély formájában beérkezik hozzájuk.

Nemzetgazdasági szinten az  –  egyébként mindössze öt százalékos  –  áfa 10 százalékát tudják csak beszedni a hatóság emberei, és miközben a problémák jelentős része a csekély és amúgy is szétlopott állami bevételekből fakad, ezen fent nem annyira a nagyvállalati szféra érdemi megadóztatásával, hanem a kiskereskedők hatékonyabb sarcolásával kívánnák változtatni. Egy gigantikus méretű, a társadalmat életben tartó informális gazdaság mellett a nagyok méltányos adóztatása helyett így hát a kicsiket zsigerelik – nem csak az autókra botokkal támadó útdíjbehajtók, hanem például a piacon egymás nyomában járó rivális adószedők is.

Az ellenőr elvesz 4-500 nairát az árusoktól, elismervény nincs, aztán fél óra múlva jön egy másik, az is kéri a pénzt. Akinek nincs szerencséje, többet fizet, mint amennyi áruja van egyáltalán

– festik le az adórendszer működését utcanézetből a helyi civilek. Az Activista nevű csoport a hatékonyabb és méltányosabb adórendszer érdekében először is megbízható adatokat szeretne. Egy alig működő államtól azonban hiába várnának megbízható statisztikákat, így az ő önkénteseik járják az utcákat, hogy begyűjtsék az adózási információkat az árusoktól.

Bár valószínűleg nem a robusztus civil szféra az első, ami eszünkbe jutna Fekete-Afrikáról, az a civil aktivitás, amit helyenként látni lehet, Magyarországon kifejezetten jelentősnek számítana: több olyan vidéki városban működő önkéntes csoporttal találkoztunk, amelyekben 150-en is aktívkodnak – jellemzően húsz-harminc körüli körüli srácok, és meglepő módon lányok is.

Ők a maguk utcai eszközeivel szeretnének működő országot csinálni Nigériából. El tudják képzelni, hogy egyszer ők is politikusok legyenek – mondják,

de nem úgy, mint a mostaniak.

Rovatok