Index Vakbarát Hírportál

Megöltek és megkínoztak húsz embert egy pakisztáni szentélyben

2017. április 2., vasárnap 10:23

Hárman el tudtak menekülni. A rendőrök letartóztatták a gyanúsítottat, a szentély gondnokát.

Legalább húsz embert megöltek egy szúfi szentélyben Pakisztánban, Pandzsáb tartományban egy sargodhai szúfi szentélyben, emellett többen megsebesültek - írja a BBC. A rendőrség a szentély gondnokát, Abdul Waheedet gyanúsítja, akit - több feltételezett bűntársával együtt - letartóztattak.

A szentélyt egy szúfi mester, Muhammad Ali Gujjar vezeti, aki nem volt a helyszínen a gyilkosságok napján.

A rendőrséget az egyik túlélő értesítette, miután sikerült elmenekülnie a szentélyből. Az elmondása szerint Waheed egyenként a saját szobájába hívta a hívőket, mérgezett ételt adott nekik, majd tettestársaival megölték őket egy tőrrel és egy bottal.

Egyelőre nem tudni, mi volt a gyilkos motivációja, de a rendőrség egyik tisztje azt mondta, Waheed mentálisan zavart volt, de az okok között lehetett a szentély irányításának megszerzése miatti rivalizálás is. Az AFP ugyanakkor azt írja: az ötvenéves Waheed vallomásában beismerte a gyilkosságokat, és azt mondta, azért ölte meg az áldozatokat, mert attól félt, hogy ők akarják megölni őt.

Egy pakisztáni tévécsatorna híradása szerint az áldozatokat a gyilkosság előtt meg is kínozták, a testek pedig meztelenek voltak, amikor rájuk találtak. A csatorna szerint három embernek sikerült elmenekülnie.

Lehetséges, hogy az áldozatok zarándokok voltak, akik a muszlim Radzsab hónap kezdetekor szokásos ételosztás miatt érkeztek a szentélybe.

Rovatok