Index Vakbarát Hírportál

Elfogtak egy orosz programozót, akinek köze lehet a Demokrata Párt meghekkeléséhez

2017. április 9., vasárnap 19:16

Őrizetbe vettek egy Petr Levasov nevű orosz informatikust Barcelona városában, írja az MTI. A hírt több orosz portál is lehozta, szerintük Levasov (álnevén Peter Severa), a világ egyik legjelentősebb spam botnet (zombihálózat) készítője. A letartóztatásról a férfi felesége számolt be az orosz RT tévécsatornának, amit az orosz nagykövetség is megerősített.

A spanyol rendőrség az Egyesült Államok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján vette őrizetbe a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a tavalyi amerikai elnökválasztás körüli számítógépes betörésekhez. A felesége elmondta, hogy a rendőrök betörtek a házukba, letartóztattak a férjét és elvittek minden elektronikai eszközt. 

Az Egyesült Államok kormányzata hivatalosan is megvádolta Oroszországot azzal, hogy informatikusai tavaly feltörték a Demokrata Párt számítógépes levelezését, így próbálva győzelemre segíteni a republikánus Donald Trumpot. Oroszország - Vlagyimir Putyin elnököt is beleértve - folyamatosan tagadja, hogy Moszkva megpróbálta befolyásolni az amerikai elnökválasztás kimenetelét.

Rovatok