Index Vakbarát Hírportál

Menekültek százait adták el rabszolgának Afrikában

2017. április 11., kedd 17:26

Menekültek százaival folyt a rabszolga-kereskedelem a nyugat-afrikai Nigerben és az észak-afrikai Líbiában - írja az MTI a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) keddi közleményére hivatkozva.

Othman Belbesi, az IOM líbiai képviselője elmondta, az embercsempészek kétszáz és ötszáz dollár közötti áron adják el a védtelen embereket, akiket hónapokon át fogvatartottak. A nőket kihasználták, vagy prostitúcióra kényszerítették.

A szervezet több személyes vallomás alapján értesült a rabszolga-kereskedelemről. Az IOM menekülttáborokban találkozott a hazafelé tartó, akár hónapokig is fogságban tartott emberekkel. A vallomások szerint a menekülteket megkínozták, éheztették, családjaiktól pedig több száz dolláros váltságdíjat követeltek. Akikért nem kaptak pénzt, azokat megölték, vagy halálra éheztették.

Líbia rengeteg menekült számára siralomvölgy.

- mondta Mohammed Abdiker, az IOM műveleti igazgatója. Azt is hozzátette, hogy az embercsempészekhez kerülő menekültek éhezéssel, nemi erőszakkal, sőt akár a halállal is szembe kell nézniük. 

Leonard Doyle, az IOM genfi szóvivője azt mondta, a Líbián keresztül Európába igyekvő menekülteknek fogalma sincs arról, milyen gyötrelem vár rájuk az országban. Az IOM éppen ezért mindent megtesz azért, hogy a veszélyekről tájékoztassanak mindenkit Afrikában. Legfőbb fegyverüknek a hazatérő menekültek vallomásai számítanak, ezeket próbálják meg terjeszteni a helyi rádiókban és a közösségi médiában is.

Az ő szavaiknak nagyobb súlya van, mint bárki másénak.

- tette hozzá a férfi.

Rovatok