Index Vakbarát Hírportál

27-en megsérültek egy légörvénybe került Aeroflot gépen

2017. május 1., hétfő 16:05

Huszonheten megsérültek, amikor váratlanul légörvénybe került hétfőn az Aeroflot orosz légitársaság Moszkvából Bangkokba tartó járata - írja az MTI.

Tizenkét embert kellett kórházba vinni. Életveszélyes állapotba senki sem került, de többen szenvedtek csonttörést, és a sérültek közül három embert meg kellett műteni. Az egyik utas beszámolója szerint mindent beborítottak a sérült emberek, a szétrepülő személyes holmik, és a leszállás előtti időszakban felszolgált étel és ital maradéka.  

 A Boeing 777-es derült időben, 40 perccel a leszállás előtt került úgynevezettfelhő nélküli turbulenciába, ami azért veszélyes, mert legtöbbször hirtelen jelenik meg, és csak számítógépes modellekkel lehet előre kimutatni. 

A személyzet nem tudta figyelmeztetni az utasokat a közelgő veszélyre, és a sérültek nagy része azok között volt, akik a gép hátsó részében utaztak és nem csatolták be biztonsági övüket.     

Az orosz nagykövetség információi szerint a sérültek közül 24-en orosz, hárman pedig thai állampolgárok. Az Aeroflot kiadott egy közleményt, ami szerint minden sérült orvosi ellátását állják. 

Rovatok