Ha csak Németország igényei számítanának, nem ezeket az embereket vonzanánk
– zárta riportunk első felét a német kormány migrációért és menekültügyért felelős vezetője, Philipp Schauer, miközben Berlin felett, egy tetőteraszon ebédeltünk.
És nem ez volt az egyetlen meglepetés, amivel az ország a menekültválság nyomán szembesült. Az intenzív munka közepette feltárult ugyanis a német társadalom azon jellegzetessége, amelyről eddig nem vettek tudomást.
„A társadalmi folyamatok elemzéséhez bevezettünk egy új kategóriát, a bevándorló háttérrel rendelkező németeket” – magyarázta az elsőre unalmas statisztikai metódust a Német Integrációs és Migrációs Ügynökség (SVR) kutatója már egy neonfényes laborban. Azokat a német állampolgárokat sorolták a bevándorló hátterű kategóriába, akik:
Kiderült, hogy a németek 21 százaléka bevándorló háttérrel rendelkezik
– osztotta meg velünk a meglepő adatot Holger Kolb. Az, hogy minden ötödik német bevándorló háttérrel rendelkezik, nem minket lepett meg igazán, hanem a hivatalokat.
Németország eddig a múlt századi értelemben homogén népként tekintett magára, magyarázta Stephan Sievert, a Berlin Institute for Population and Development munkatársa. A homogén társadalom képe annál inkább meglepő, hogy sosem volt titok: Németország az ötvenes évek óta bevándorlási célpont.
Négy nagyobb hullámban érkeztek Németországba bevándorlók:
A német bevándorlók többsége mégsem háborús zónákból vagy nagyon szegény országokból érkezett, derült ki az adatokból.
A német bevándorlók legnagyobb része EU-s állampolgár: többségük kelet-európai.
Az európai bevándorlás a kelet-európai országok EU-s felvételével lódult meg. Olyannyira, hogy közel annyi kelet-európai érkezett Németországba, mint menekült az utóbbi években, magyarázta Holger Kolb. Évi 400 ezer uniós állampolgár költözött Németországba.
„Az EU-s bevándorlás nagy vitákat kavart Németországban” – mondta, nekem pedig eszembe jutott, hogy eszerint a magyar közönség csak olyan német válságokról értesül, amely beleillik a Fidesz kommunikációjába.
A kutatók eddig nem látott kördiagramot kaptak, amikor összesítették az országukban élő külföldi származású embereket. Míg 1970-ben hat nagyobb csoport uralta a képet (törökök, olaszok, spanyolok, jugoszlávok, görögök és egyéb európaiak), 2015-re szivárvánnyá vált a kördiagram. Szűk mezők sorai jelezték a világ minden részéről származó csoportokat. Csak pár nagyobb szín volt elkülöníthető: a törökök, a lengyelek, az olaszok és a románok. A szír menekültek száma kevesebb, mint a Németországban élő románoké.
„Eddig nem tekintettük magunkat bevándorló országnak” – tett döbbenetes kijelentést a német külügyben tett látogatásunkkor a migrációért és menekültügyért felelős Philipp Schauer.
A Bundestagban egy forrásunk pedig előremutató módon megjegyezte:
Németországot már diverz társadalomként fogjuk fel, ahol különböző kultúrájú emberek élnek egymás mellett.
A kormányhivatalnok bejelentése annak fényében meglepő, hogy Berlin utcáit járva mindez már évtizedek óta nyilvánvaló ténynek tűnhetett.
„A kormány most kezdi megoldani azokat a problémákat, amiket jóval 2015 előtt kellett volna” – foglalta össze a helyzetet később egy szociális munkás. A felismeréssel mindenesetre együtt járt, hogy a hivatalok egyszeriben élesebb képet kaptak saját országuk gondjairól. Kiderült, hogy sürgősen foglalkozni kell a bevándorló hátterű tömegekkel.
„A felmérésekből látszik, hogy a bevándorló háttérrel rendelkező németek közt fele annyi a diplomás. Viszont kétszer akkora körükben a munkanélküliség” – mutatott rá a Bundestag illetékese a háttér-beszélgetésünkön.
De nem csak a német származású németek és a bevándorlók között van törésvonal, hanem a bevándorlók között is. „Az EU-ból érkezők majdnem 100 százalékban dolgoznak, míg a nem EU-s országok bevándorlóinak csupán alig 50 százaléka talál munkát” – lobogtatta statisztikáit Stephan Sievert kutató.
A problémáért részben az iskolázottság felelős, ahogy cikkünk előző részében mutattuk. De ugyanennyit számít a német társadalom gyakran nem is szándékos diszkriminációja is. „Háromszor nehezebb nem német névvel munkához jutni” – jelezte kormányforrásunk, hogy tudatában vannak a problémának.
A diszkriminációról beszélt a szakszervezetek szövetségének menekültügyért és diszkriminációért felelős munkatársa is, amikor elmondta: ugyanazon képzettség mellett nehezebb a bevándorló hátterű embereknek munkát kapniuk. Mindez pedig fokozottan igaz a menekültekre – noha a lehetőség nyitva áll, mivel három hónap után megkapják a jogot a munkavállalásra.
„A másfél éve érkezetteknek csupán 10 százaléka dolgozik” – foglalta össze Vera Egenberger. Szerinte a menekültek alacsony átlagéletkora jó lehetőség a munkába állásra, de sokat kell tenni a beilleszkedésükért: „Öt év után is alig a felük van állásban.”
De nem az az egyetlen meglepő, hogy a németek most vették észre hivatalosan: nem csak szőke, kék szemű emberek járkálnak utcáikon. Mint kiderült, nem volt integrációs programjuk sem az ország milliós nem német származású lakója számára.
„Most is folyik az integrációs és bevándorlási politikánk kialakítása” – mutatott kormányhivatalnoktól szokatlan őszinteséget Philipp Schauer menekültügyi felelős.
A Bundestag illetékese pedig elmondta, hogy csak a legutóbbi időktől, 2012-től foglalkoznak kormányszinten az integráció kérdésével.
A problémáknak magyar szempontból két érdekes folyamodványa is van. Egyrészt kiderült, hogy más országokból érkezők még ilyen szervezetlenség mellett sem vezetnek Orbán Viktor apokaliptikus látomásához, amelyben az idegen kultúrák eltörlik az európai civilizációt. A hetvenes évek óta feltűnt volna a német kultúra megsemmisülése.
Másrészt a felismerést követően a német kormány nem hirdetett háborút a bevándorlás ellen, hanem kezelni kezdte a helyzetet. A kezdeti lelkesedés, majd a sokk után a németek a pragmatikus szakaszba léptek.
A német módszer nem a korlátlan befogadáson alapszik, de ugyanúgy nincs szó hadüzenetről és a kulturális sokszínűség elutasításáról.
1. Míg 2015-ben a kérelmezők fele megkapta a menekültstátuszt, 2016-ra már csak a harmaduk. A helyzet mégis távol áll az ellenségestől, ugyanis egy másik harmad ideiglenes védelmet kapott, egy évre, amelyet később meghosszabbíthatnak.
2. 2017-ben 450 ezer embernek kell elhagynia Németországot, mondta a külügyminisztérium illetékese, Philip Schauer. A bevándorlási mérleg azonban ennek ellenére is pozitív, mert a családegyesítés miatt 700 ezren viszont legálisan költözhetnek Németországba. A deportálások egyébként nem a mostani helyzetben kezdődtek: a Balkánról érkezetteket, hacsak nem háborús zónából jöttek, évtizedek óta visszaküldik. Az emlékezetes 2014-es koszovói menekülthullám bevándorlóinak többségét már deportálták. A többiekkel pedig megindult az integrációs munka.
Mielőtt elmerültünk volna abban, hogy miként építik fel multikulti társadalmukat a németek, megkérdeztük a német kormány illetékesét: mit értenek egyáltalán integráción. A nevét adminisztrációs okból elhallgató szóvivő röviden így válaszolt:
Cél, hogy mindenkinek egyenlő elérése legyen a társadalom által nyújtott szolgáltatásokhoz és lehetőségekhez.
Lesz törvény például a kendőviselés ellen? – tettem fel provokatív kérdést, amire a hivatalnok felvázolta: a kendőt nem fogják tiltani, mivel az a vallási szabadság körébe eső tárgy. A teljes testet és a szemet is fedő burka viselése ugyanakkor tilos, mivel itt a személyes szabadság elvei felülírják a vallási indokokat. „A burka kérdése már arról szól, hogy mekkora teret szabad engedni a vallásnak az életünkben.”
A bevándorlók első állomása az integrációs tanfolyam, ahol kulturális, társadalmi alapismereteket és németet tanulnak. Az utóbbi években érkezett menekülteket kvóták szerint osztották el az országban, hogy az új érkezők ne tömörüljenek össze néhány nagyvárosba. A helyben maradásra nem meglepő módon a pénz az ösztönző: a két évig folyósított támogatás az adott településen vehető fel, és csak akkor, ha az illető részt vesz az integrációs kurzuson.
A német társadalom énképének friss változását jelzi, hogy ilyen kurzusok csupán 2012 óta vannak. Intenzitásukat ugyanakkor az mutatta meg, amikor egy berlini nősegélyező klub tagjaival beszélgettem. „Manapság már sokkal könnyebb” – mondta egy húsz éve Berlinben élő palesztin nő. „Nekünk magunktól kellett németül tanulnunk, munkát találnunk. Nem volt segély, nem voltak tanfolyamok” – magyarázta a kendős nő.
Három hónapon belül legálisan dolgozhat az, aki elvégezte az integrációs tanfolyamot
– tette nyilvánvalóvá a Bundestag egyik szóvivője, hogy a kormány szándékai komolyak. A munkavállalást ráadásul nemcsak a menekülteknek teszik lehetővé, hanem azoknak is, akiket deportálnának, ha illegálisan érkeznének.
„A balkáni országok lakói számára 2015-ben könnyítettünk a munkavállalási feltételeken, így legálisan jöhetnek, ha van esélyük dolgozni” – magyarázta a német integrációs ügynökség munkatársa. Nem mondta, de sejthető volt, hogy ez a könnyítés nem gesztus, hanem a német gazdaság érdeke: aki munkát talál, az vélhetően szakképzett munkaerő, amelyre szüksége is van Németországnak.
Amiben nincs válogatás, az az oktatás. A gyerekeket kötelező iskolába járatni, miközben a magyar mentalitás felől nézve érthetetlen, hogy a diákoktól akkor sem zárkóznak el az iskolák, ha számuk felülmúlja a tradicionális német gyerekekét.
A diákok nyolcvan százaléka arab vagy török származású
– mesélte egy berlini iskola igazgatója olyan természetességgel, mintha a menza aznapi felhozataláról lenne szó. Hogy ez jelent-e nehézséget? „Akik számára nehéz, azoknak indítottunk bevezető évfolyamot, ahol 6-8 fős csoportokban tanulják meg az alapokat. Vannak olyanok, akik 10-12 évesen még nem jártak iskolába a háború miatt” – válaszolta, nem hallva ki kérdésemből a kultúrák összecsapásáról érdeklődő hangot. Hiába próbáltam a problémákra terelni a szót: „Akinek nehézségei vannak, járhat konfliktuskezelési órára” – válaszolta. És mi van, ha nem értenek szót egymással a diákok? „Sok zenei és sportóránk van, mert itt könnyebb mindenkinek együtt dolgozni” – tette nyilvánvalóvá az igazgató, hogy mennyire elveszett lenne a magyar közéletben.
Szerinte német és bevándorló gyerekekkel is vannak problémák, az úszásoktatásra a bevándorló lányok is járnak, és csak a többnapos kirándulásnál van, hogy egyes családok nem engedik el a lánygyereküket. Végül csak megnevezett egy nehézséget: jóval több németet tanító tanár kellene, ezért most visszahívják azokat is, akik már nyugdíjba mentek.
Az iskolák hozzáállására jellemző, hogy nem jelentik be, ha családjával együtt illegálisan tartózkodnak az országban. Miért? „Inkább az iskolában legyen a gyerek, mint az utcán.”
A hiszterizált magyarországi helyzetből nézve nehéz elhinni, hogy tényleg igaz, amit a német kormányhivatalnokok, statisztikusok, szakértők és civilek állítottak. A menekültügy okoz problémákat, de pont olyanokat, mint egy sor már dolog, amit egy országnak kezelnie kell.
Néhány terrortámadás felforgathatja a helyzetet, de jelenleg a menekültügy és a migráció nem központi téma Németországban. Inkább szakmai ügy
– mondta Werner Patzelt professzor, a német szélsőséges mozgalmak szakértője.
Szerinte a Pegida és az Afd is visszaszorulóban van, a politikát a hagyományos politikai formációk, a CDU/CSU és az SDP küzdelme uralja. A számunka nehezen érthető megközelítést jelzi: egy kormányforrásunk és egy kutató is ugyanazt válaszolta azon kérdésünkre, hogy miért mozgatnak meg ekkora erőforrásokat a menekültekért, ha kiderült, nem ők az ideális bevándorlói csoport.
Mert benne van az alkotmányban és a nemzetközi szerződéseinkben, és ezeket mi komolyan vesszük
– mondták egymástól függetlenül, hasonló szavakkal.
(Borítókép: Földes András/Index)