Index Vakbarát Hírportál

Kisiklott egy Intercity Görögországban

2017. május 14., vasárnap 07:55

Kisiklott egy görög Intercity-vonat Szaloniki közelében, a balesetben négyen meghaltak és többen megsérültek, írja az MTI.

A görög államvasutak elmondta, hogy a szerencsétlenség szombat este történt az ország északi részén található kikötőváros szomszédságában. Öt embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, köztük a mozdony vezetőjét.

A mentőcsapatok vasárnap hajnalban is a helyszínen dolgoztak. "Megpróbáljuk kiszabadítani a bent rekedt utasokat a vagonokból" - mondta el a görög tűzoltóság egyik szóvivője.

Televíziós jelentésekből és helyszíni tudósítók beszámolóiból kiderült, hogy a szerelvény mind az öt kocsija, sőt a mozdony is kisiklott Ádendron faluja mellett. A vonaton mintegy százan utazhattak.

A mozdony belerohant egy házba - adta hírül a Skai görög tévécsatorna. Az Intercity-szerelvény szombat délután indult Athénból és estére kellett volna megérkeznie Szalonikibe.

(Borítókép: AFP / Sakis Mitrolidis)

Rovatok