Index Vakbarát Hírportál

Megtiltották egy szikh férfinek a vallási jelképként hordott kése viselését

2017. május 16., kedd 12:08

Az olasz semmítőszék precedensértékűnek számító ítéletet mondott ki egy szikh férfi ügyében, akit korábban 2000 eurós pénzbüntetésre ítéltek, mert egy 20 centis késsel közlekedett a lombardiai Goito utcáin. A szikh közösségnél - a turbánhoz hasonlóan - a kirpannak nevezett, övön viselendő kés vallási jelképnek számít, így a férfi is erre hivatkozott a bíróság előtt.

A legfelsőbb bíróság azonban kimondta, hogy a bevándorlóknak kötelező alkalmazkodniuk az őket befogadó ország értékeihez, nem sérthetik meg annak társadalmi szabályait. Mint a végzésben írják,

a soknemzetiségű társadalomban a különböző nemzetiségű személyek együttélése szükségszerűen megköveteli, hogy a bevándorlók és a befogadó társadalom közös alapértékeket valljanak. Az integráció nem jelenti az eredeti kultúra elhagyását (...), korlátot szabnak azonban a befogadó társadalomban érvényes emberi jogok és törvényi előírások.

Az Északi Liga üdvözölte a döntést, történelmi ítéletnek nevezve azt. Egyik szenátora, Roberto Calderoli azt mondta, hogy "ha a bevándorlók nem fogadják el szabályainkat, nem maradhatnak Olaszországban". Berlusconi pártjának képviselője, Luca Squeri pedig azt hangsúlyozta ki, hogy a a semmítőszék nemet mondott az integrációra, amelyet a balközép római kormány szorgalmaz.

A döntés egyébként azért is érdekes, mert a kirpan viselete engedélyezett Kanadában, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is, ahol Olaszországhoz hasonlóan szintén nagyszámú szikh közösség él.

Olaszországban abból is volt már probléma, hogy a szikhek motorozáskor sisakot sem viselnek, arra hivatkozva, hogy a turbánt nem vehetik le a fejükről.

Rovatok