Index Vakbarát Hírportál

A magyar-szerb kerítést másolná a Dán Néppárt

2017. május 22., hétfő 16:20

A nacionalista Dán Néppárt olyan szögesdrótokkal és mozgásérzékelőkkel ellátott kerítést szeretne a német-dán határra, mint amilyet Magyarország épített, írja a Local. A párt tagjai nemrég el is látogattak a magyar-szerb határra, hogy testközelből tanulmányozzák a biztonsági megoldásokat.

Anders Vistisen, a Dán Néppárt képviselőcsoportjának elnöke az Európai Parlamentben azt mondta, hogy Dániának le kellene másolnia a Magyarországon használt modellt. Így ugyanis a Németországból érkező menekültek 95 százalékát visszaküldhetnék, hisz bizonyítani tudnák, hogy azok olyan országokban éltek eddig, ahol benyújthattak volna menedékkérelmet. Ha pedig ez a németeknek nem tetszik, az az ő bajuk, oldják meg a határaik védelmét.

A magyar határkerítés rengeteg kritikát kapott az uniós országoktól már csak a körülmények és a menekültekkel való bánásmód miatt is. A dán nacionalisták szerint viszont teljesen rendben van a dolog:

Nincs luxus, de a körülmények tökéletesen megfelelnek a célnak, vagyis hogy feltartóztassák és elhelyezzék a menekülteket, míg a kérelmeiket fel nem dolgozzák

- mondta Vistisen.

A magyar-szerb kerítés mindennel együtt 166 milliárd forintba került, a dán-német kerítés a határ hosszához arányosítva 226 millió dollárba, azaz 61 milliárd forintba kerülne. Morten Løkkegaard, a dán kormánypárt (Venstre) Európai Parlamenti képviselője az egész elképzelésre csak annyit mondott, hogy "abszurd". Ez pedig vélhetőleg mindent elmond a német-dán kerítés helyzetéről, hisz hiába a második legnagyobb a Dán Néppárt, mindössze 37 képviselőjük van a 179 fős parlamentben.

Rovatok