Index Vakbarát Hírportál

Boszorkányos ügyességgel törték fel a lakásokat a kiskorú lányok

2017. május 22., hétfő 18:11

Lelepleztek egy kiterjedt klánba szerveződött betörőbandát Münchenben, írja az MTI. A bajor főváros rendőrségének szerint a családi hálózat kapcsolatba hozható a németországi lakásbetörések csaknem ötödével.

A feltételezett elkövetők állampolgárságát ugyan nem közölték, de kiemelték, hogy a vérségi kapcsolatok és házasságok révén szerveződött hálózat központja Horvátországban volt. A helyi hatóságok közreműködésével május elején két horvátországi villában házkutatást tartottak, letartóztatták a klán vezetésének két feltételezett tagját és lefoglaltak százezer euró értékben ékszereket, órákat és egyéb tárgyakat.

Az ügy még 2016 elején kezdődött, amikor München Lehel nevű városrészében civil ruhás rendőrök felfigyeltek három kiskorú lányra, akik nagy gyorsasággal és szakértelemmel házak ajtaját törték fel. Őrizetbe vették őket és megállapították, hogy hamis papírokat használnak. A rendőrségi adatbázisok alapján hamar megállapították valódi személyazonosságukat, és feltárták egy szigorúan szervezett betörőbanda határokon átnyúló tevékenységét.

A betörők jellemzően kiskorú lányok voltak, akiket a klán egyes családjai időnként „kölcsönadtak” egymásnak.

Az irányítók és bűncselekményekkel szerzett vagyon kezelői rendre külföldön dolgoztak, Németországban pedig szállásadók és a zsákmány szállításában közreműködő személyek segítették őket.

A hatóságok szerint egyedül az ügy kezdetén elfogott három lány és a klán Münchenben tevékenykedő tagjai 13 helyi betörésért felelősek. Az eset feltárására alakított, Cucina nevű nyomozócsoport eredményei alapján Gelsenkirchenben, Münsterben, Villingen-Schwennigenben, Hannoverben és Frankfurtban is elfogtak gyanúsítottakat. Tavaly nyáron megállapították, hogy a klán a spanyolországi Bilbaóba helyezte át tevékenységét. A helyi hatóságok, az Europol és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben a tagállami hatóságok munkáját összehangoló európai uniós ügynökség, az Eurojust közreműködésével Spanyolországban is több gyanúsítottat elfogtak.

Németországban tavaly 151 ezer lakásbetörést regisztráltak.

Rovatok