Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Auschwitz egyik utolsó életben maradt őre

2017. június 1., csütörtök 12:30 | aznap frissítve

Kilencvenöt éves korában meghalt Reinhold Hanning, aki az auschwitz-birkenaui náci német haláltábor egyik utolsó életben maradt őre volt. Hanninget 2016-ban nem jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték, mert bűnrészesnek találták több mint 170 ezer ember halálában.

Hanning halálhírét  Andreas Scharmer, az idős férfi ügyvédje erősítette meg a Spiegelnek. A Hanning ellen tavaly hozott ítélet nem vált jogerőssé, miután fellebbezést nyújtott be ellene a védő és a magánvádló is. A férfi halála után az eljárást már nem folytatják le. 

Hanning 1934-ben lépett be a Hitlerjugendbe, majd 1940-ben önkéntesként jelentkezett a Waffen-SS-be. Részt vett Hollandia, Franciaország és Szerbia elfoglalásában. A keleti fronton megsebesült, ekkor helyezték át Auschwitzba. Itt tizedesi, majd szakaszvezetői rangot kapott. 1944-ben áthelyezték a sachsenhauseni koncentrációs táborba. 1945 májusában brit fogságba esett, ahonnan három év után térhetett haza. 

A 94 éves Hanning ellen a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális ügyészség (ZSt) emelt vádat. A detmoldi tartományi bíróságon az egykori SS-t azzal vádolták meg, hogy 1943 januárja és 1944 júniusa között bűnrészes volt legalább 170 ezer ember, köztük sok magyar zsidó meggyilkolásában. Perében a magyar Orosz Angéla is tanúskodott, aki két fogoly gyermekeként a koncentrációs táborban született.

Hanning a vádlottak padján azzal védekezett, hogy tudta, mi zajlik Auschwitzban, de a foglyok elpusztításában nem vett részt. Állítása szerint rossz egészségi állapota miatt főként irodai munkát végzett, de őrségben soha nem teljesített szolgálatot a rámpán, ahol az SS tagjai eldöntötték, ki alkalmas kényszermunkára, és kit kell azonnal a gázkamrába vinni.

Hanning ellen csak közvetett bizonyítékok voltak. Dokumentumokkal igazolható, hogy Auschwitzban szolgált, és számos tanúvallomás és bizonyíték van arról, hogyan bántak a táborban a foglyokkal. Konkrét bizonyíték arra nem volt, hogy Hanning meggyilkolt vagy megvert volna embereket, de a német bírói gyakorlat alapján ez nem is szükséges a bűnrészesség kimondásához. A bíróság ítélete szerint Hanning igenis tudatában volt annak, mi folyik Auschwitz-Birkenauban. 

A per során az idős ember bocsánatot kért, hogy részese volt az ártatlan emberek halálát okozó gépezetnek. Azt is mondta: szégyelli magát azért, hogy ezt az igazságtalanságot tétlenül szemlélte. Többek szerint ez a bocsánatkérés nem volt túl őszinte, csak a védelem taktikáját szolgálta. Tavalyi pere után  Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azt mondta: Hanning azt kapta a bíróság előtt, amit megérdemelt. 

Rovatok