Index Vakbarát Hírportál

A cirkuszt túlélték az oroszlánok, de a vadorzókat nem

2017. június 5., hétfő 19:37 | aznap frissítve

Zárt menedékhelyen öltek meg dél-amerikai cirkuszokból kimentett oroszlánokat orvvadászok a Dél-afrikai Köztársaságban, írja az MTI.

A védett helyre betörő vadorzók levágták két hím oroszlán, José és Liso fejét, farkát, lábát és lenyúzták a bőrüket, ami arra utal, hogy rituális célokra kellettek a testrészeik.

Az Animal Defenders International (ADI) állatvédő szervezet 21 éve foglalkozik bántalmazott állatok védelem alá helyezésével. Állításuk szerint ez az első eset, hogy menhelyen élő állatokat öltek meg vadorzók.

Az ADI segítségével tavaly 33, perui és kolumbiai cirkuszokból kimentett oroszlánt telepítettek át a Dél-afrikai Köztársaságba, az Emoya Nagymacska Menedékhelyre. Az 5000 hektáros magánfarmon szigorú biztonsági rendszerek és fegyveres járőrök védik az állatokat. Az állatvédők nyomravezetői díjat akarnak kitűzni a mészárlás tetteseinek kézre kerítésére.

Januárban vadorzók átvágták egy másik állatrezervátum kerítését és lefejeztek három hím oroszlánt, mancsaikat levágták, vélhetően kuruzslási célból.

Egyes afrikai közösségekben régi hagyománya van az oroszlántestrészek rituális felhasználásának, természetvédők azonban attól tartanak, hogy amint fogynak a főleg csontjukért vadászott ázsiai tigrisek, úgy nő az igény az afrikai oroszlánok csontja iránt, és ez további ösztönzést adhat a vadorzásnak Afrikában.

A dél-amerikai cirkuszi oroszlánok Afrikába menekítése nem szolgált természetvédelmi célokat, csupán humanitárius gesztus volt: a szervezők így akarták jobbá tenni a ketrecben tartott és bántalmazott állatok életének hátralévő részét.

A múlt héten megölt két hím oroszlán egyikéről a boncolás megállapította, hogy agyi sérüléseket szenvedett az ütlegeléstől a cirkuszban.

Rovatok