Index Vakbarát Hírportál

Alakul a horvát kormányválság

2017. június 6., kedd 22:58 | aznap frissítve

Kedden este, több órán át tartó elnökségi ülés után bejelentette Ivan Vrdoljak, a liberális Horvát Néppárt (HNS) elnöke, hogy lemond posztjáról, miután pártja nem hajlandó koalícióra lépni a jobboldali kormányzó párttal, a Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ). Vrdoljak azzal indokolta döntését, hogy pártja megosztott volt a koalíció kapcsán, ő pedig nem akart szakadást okozni.

Az MTI által idézett sajtóértesülések szerint a HDZ három miniszteri helyet ajánlott a HNS-nek, valamint Ivan Vrdoljaknak felajánlotta a miniszterelnök-helyettesi posztot. A HDZ kész más párttal is tárgyalni a koalícióra lépés ügyében, de akár az előrehozott választásokra is felkészültek.

A horvát kormányválság akkor súlyosbodott el, amikor Andrej Plenkovic kormányfő nemrég kezdeményezte a kisebbik koalíciós párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) minisztereinek leváltását, mert támogatták az ellenzéki szociáldemokraták bizalmatlansági indítványát a pénzügyminiszterrel szemben. A koalíció felbomlásával a parlamenti többség is bizonytalanná vált. Ha a kormányfőnek nem sikerül az új többség létrehozása, amelyet a helyhatósági választások utánra ígért, várhatóan néhány hónapon belül előrehozott parlamenti választást tartanak, két év alatt a harmadikat.

Rovatok