Index Vakbarát Hírportál

Írországnak mostantól indiai származású meleg miniszterelnöke van

2017. június 14., szerda 20:57

Az ír parlament megválasztotta az ország miniszterelnökének Leo Varadkart, egy indiai bevándorló 38 éves fiát, aki nyíltan vállalja homoszexualitását.

A politikus a posztot elfoglalva azt hangsúlyozta, hogy a kormánya nem lesz sem jobboldali, sem baloldali, hanem „az új európai középhez” fog tartozni.

Varadkar orvos, tagja volt három kormánynak is, volt már közlekedési, turisztikai és sportminiszter, majd az egészségügyi, legutóbb pedig a szociális tárcát vezette. Kormányfőként rögtön nagy kihívással kell szembenéznie: Nagy-Britannia kilépésével az Európai Unióból. Ő az eddigi legfiatalabb ír miniszterelnök – írja az MTI.

Varadkart a sajtó könnyen láttathatja az ellentmondások embereként. 2015-ben coming outolt a mélyen katolikus Írországban, ahol 25 éve még törvény büntette a homoszexuális kapcsolatokat, ellenben sok tekintetben erősen konzervatív. Bár maga is egy indiai bevándorló fia, pénzt adna a munkanélküli bevándorlóknak, hogy hagyják el az országot.

Leo Varadkarról ebben a cikkünkben többet is megtudhat.

Rovatok