Index Vakbarát Hírportál

Körbezárták Moszul óvárosát, házról házra folytatódhat a harc

2017. június 19., hétfő 12:02

Az iraki erők megadásra szólították fel a Moszul óvárosát felügyeletük alatt tartó dzsihadistákat, az ott élőket pedig arra kérték, hogy maradjanak otthon - adta hírül az MTI.

Vasárnap este iraki helikopterek mintegy 500 ezer röplapot szórtak szét a város felett, amiben az állt, hogy körbezárták az óvárost, és minden irányból megindították a műveleteket a városrész visszafoglalására. Eközben az iraki erők a Tigris keleti partján katonai járművekről hangosbemondókon keresztül üzentek a dzsihadistáknak: megadják magukat, vagy meghalnak.

A Washington vezette nemzetközi koalíció légi támogatását élvező iraki hadsereg a terrorelhárítással és a szövetségi rendőrséggel karöltve vasárnap offenzívát indított az Iszlám Állam utolsó iraki fellegvárának számító Moszul történelmi belvárosának visszafoglalására. Ez lehet az október 17-én kezdődött moszuli hadműveletek utolsó szakasza.

A szélsőségeseket januárban sikerült kiűzni a Tigris folyó által kettészelt város keleti feléből, és a nyugati parton is már csak az óvárost tartják felügyeletük alatt. Ezen a területen több mint 100 ezer ember él, akiket a dzsihadisták gyakorlatilag élőpajzsként használnak.

Pénteken az ENSZ menekültügyi hivatala arra figyelmeztette a koalíciót, hogy több mint 100 ezer civil rekedt Moszulban, az Iszlám Állam által felügyelt területeken, miközben a város más részeiről már több mint 800 ezren menekültek el. Az UNHCR iraki képviselője, Brudo Geddo szerint a városban rekedt civileket

lényegében emberi pajzsként tartja az Iszlám Állam az óvárosban. Alig van élelem, víz, akadozik az áramellátás, súlyos a hiány üzemanyagból is. A lakosok egyre nyomorúságosabb körülmények között sínylődnek, ráadásul rettegésben élnek a körülöttük dúló harcok miatt. Az óvárosi rész sűrű labirintus, keskeny sikátorok útvesztője, amelyben csakis gyalogosan lehet harcolni, házról házra.

Rovatok