Index Vakbarát Hírportál

Félrerántotta a szicíliai busz kormányát a fiatal szudáni utas

2017. június 20., kedd 20:41

Szolgálaton kívüli katonák birkóztak le egy fiatal szudáni utast egy szicíliai buszon, mert hirtelen a sofőr mellett termett, és le akarta kormányozni az útról a járművet,  írja  az AP az ANSA olasz hírügynökségre hivatkozva. A Trapani és Palermo között közlekedő járat utasai halálra rémültek, de az ijedtségen kívül senkinek sem lett baja.

A fiatal tettének indítéka egyelőre nem ismert. A szicíliai hatóságok kizárták a terrorgyanút, inkább személyes okokra gyanakszanak, de ennél többet egyelőre nem közöltek.

Az elmúlt években rengeteg afrikai menekült érkezett Szicília szigetére. Egy részük Észak-Európába megy tovább, de sokan helyben próbálnak boldogulni, és általában a mezőgazdaságban próbálnak elhelyezkedni.

Hétfőn, egyetlen nap alatt több mint ezer embert tett partra Palermo kikötőjében az olasz parti őrség hajója, és ugyanennyien érkeztek a calabriai Reggio Calabriába. A Földközi-tengeren mentették meg őket. 

Év eleje óta hetvenezer menedékkérő érkezett az olaszországi partokra, ez tizenöt százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában, írta az MTI.

Rovatok