Index Vakbarát Hírportál

Elfogadta a brit parlament az új kormánykoalíció programját

2017. június 29., csütörtök 19:09

Elfogadta csütörtök este a brit parlament alsóháza a Konzervatív Párt vezette új, kisebbségi kormány első törvényalkotási programját, írja az MTI.

A szavazást feszült figyelem előzte meg, mivel a június 8-án tartott előrehozott parlamenti választások után a konzervatívoké lett ugyan a legnagyobb frakció a londoni alsóházban, de a párt elvesztette abszolút többségét, így kisebbségi kormányzásra kényszerül. Ebben a helyzetben a Konzervatív Párt a héten létrejött megállapodás alapján a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) tízfős frakciójával együttműködve kormányoz tovább.

A két pártnak együttesen megvan az abszolút többsége az alsóházban.

A konzervatívok és a DUP együttműködésének első próbája volt a csütörtök esti szavazás a törvényalkotási programról. Ez bizalmi szavazásnak számított, és ha az alsóház elvetette volna a programot, a kormánynak Theresa May miniszterelnökkel együtt le kellett volna mondania.

Rovatok